Fotó: Împreună pentru A8
Mi a pálya?
Timi
2019. február 7. csütörtök, 21:29
Az sem állítja meg őket, hogy a fővárosi önkormányzat nem hagyta jóvá a demonstrációt.

Bár nem kaptak rá engedélyt a fővárosi önkormányzattól, tüntetést szerveznek pénteken az Egyesülés autópályát sürgető civil szervezetek Bukarestben, a Győzelem téren. A demonstráción négy beszédes nevű egyesület, Moldva Autópályát Akar, az Együtt az A8-asért, a Pro Infrastructură és a Moldva Fejlődéséért Mozgalom vesz részt, várhatón mintegy ötven fővel. Az önkormányzat a téren meghirdetett másik eseményre hivatkozva tagadta meg az engedélyt tőlük, de ez sem állítja meg őket, hogy utcára vonuljanak.

A Iaşi-t Marosvásárhellyel összekötni hivatott autópályáért már többször is tüntettek, illetve petícióztak, de úgy tűnik, ez sem győzte meg a kormányt arról, hogy komolyan vegye a saját – törvénybe iktatott – centenáriumi ígéretét, és jelentősebb forrást különítsen el a tíz éve halogatott sztrádára.

Az emiatt dühös civil szervezetek néhány konkrét követelésüknek adnak hangot a tüntetésen: a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetőjének lemondását és egy kompetens szállításügyi miniszter kinevezését szeretnék elérni, ugyanakkor kőbe vésett határidőt a megvalósíthatósági tanulmány véglegesítésére. Tíz pontba szedett követeléslistájuk itt olvasható. 

A szervezetek türelme már rég elfogyott, és az csak rátett még egy lapáttal, hogy a frissen elkészült állami költségvetés mindössze 9 millió lejt (2 millió eurót) szán erre az autópályára, ami mindössze 200  méter autópálya építésére lenne elég. Azt pedig csak távlati megoldásnak tűnik, hogy CNAIR azt ígérte, 37 millió lejes hitelhez folyamodik a Moldvát Erdéllyel összekötő centenáriumi autópálya finanszírozására.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/29858
Adományokat gyűjtenek a Szapáry-fürdő sürgősségi munkálataira.
Azt még nem tudni, hogy pontosan hány lakást fog megvásárolni az önkormányzat a hátrányos helyzetűek számára, de az már most biztos, hogy sokba fog kerülni.
Megszavazta a büntető törvénykezésnek azokat a módosításait is, amelyek a PSD elnökének kedvezhetnek.
Az EP-kampány tiszteletére akkora botrányt kavart a DNA a kormánykoalíciónak, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Ugyanis, ha léteztek olyan politikai döntéshozók, akik döntést hoztak egy diverzióról, akkor olyan szereplőknek is létezniük kellett, akik azt végrehajtották.
Megelevenedik az egykori lakók élete a Czárán Gyula által felfedezett Mézgedi-cseppkőbarlangban és a Nagy Magyar-barlangban.
Magyar nyelvű könyv, na az nem. Viszont minden egyéb, igen.
Lezárult az online jelentkezés Ferenc pápa székelyföldi szentmiséjére.
A rendőrakadémia is érintett az ügyben.
Sehol a világon nincs olyan húsvéti népszokás, mint a Brassó megyei Apácán. A kakaslövés a tatárjárásig nyúlik vissza és éppen olyan szerves tartozéka az ünnepnek, mint a piros tojás vagy a locsolás.
Rengeteg újdonsággal, többek között egy 45 méteres Seismosaurus-szal várja látogatóit a még nagyobbra nőtt barcarozsnyói dinópark.
Sőt, egy év után is csak a sajtót és az ügyészeket kezdte el foglalkoztatni a téma.
A látványterv szerint enyhén szólva tájidegenre sikeredett a szerkezet.
Egyébként, függetlenül attól, hogy beleszólnak-e végül Kelemen Hunorék a parlamenti kecseszkecskenbe, vagy sem, kemény meccs lesz ez a kormányátalakítósdi.