Megy az adok-kapok a marosvásárhelyi orvosin, beszólt a magyar oktatóknak a rektor

Leonard Azamfirei szerint erőltetett volt összemosni az új angol kar és az évek óta követelt magyar kar ügyét.
Hirdetés
Áll a bál a vásárhelyi felsőoktatási intézményben – most épp Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemnek hívják (MOGYTTE) –, miután az egyetem szenátusa a héten angol kar létrehozásáról döntött. Ehhez képest magyar tagozat által évek óta hiába követelt magyar kar létrehozása szóba sem jön. 
 
Leonard Azamfirei rektor pénteken az MTI-nek adott interjúban az angol kar létrehozását azzal magyarázta, hogy az őszi tanévkezdéstől indul az egyetem hamburgi kihelyezett tagozata, amelyen angol nyelven képeznek orvosokat, és a struktúrát mind a román, mind a német jogszabályoknak meg kell feleltetni. Az új kar az egyetemen jelenleg is folyó angol nyelvű orvosképzési programot és az ősztől induló hamburgi programot foglalná magába.
 
Azamfirei továbbá elmondta, amennyiben a magyar tagozat képviselői akarnak valamit, azt az egyetemi szenátusban kell felvetniük, ezért szerinte be kellene szüntetniük a tiltakozásukatA felmerült kérdésekről január 28-ára tárgyalni hívta a magyar oktatókat. 
 
A rektor megerősítette: az egyetem valóban azt tervezi, hogy felveszi Emil Palade Nobel-díjas orvos nevét, majd hozzátette, tárgyalási téma lehet az egyetem vezetőtestületében, hogy az intézmény nevében egy magyar tudós neve is helyet kapjon.
 
Mindeközben az RMDSZ az angol kar mintájára magyar kar létrehozását kérte az egyetem vezetésétől, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevű civil szervezet vezetője, Ádám Valerián pedig bejelentette, január 27. és február elseje között tüntetéseket szerveznek Bukarestben, az oktatási minisztérium előtt, de azt tervezik, hogy Hamburgban is tiltakozni fognak. 

 

Hirdetés