Az EP-képviselőket inkább a román igazságügy helyzete foglalkoztatta, mintsem az, hogy melyek a román elnökség prioritásai.
Nagy napja volt ma a Viorica Dăncilă vezette kormánynak, mely Strasbourgban, az Európai Parlament plénuma előtt mutatta be az EU Tanácsa elnöki tisztségét betöltő Románia prioritásait. A fél kormány jelen volt a román uniós elnökség programjáról folytatott vitán, melyen több szó esett a román végrehajtó hatalomnak az igazságügyet érintő ténykedéséről, különösen az amnesztiatörvényről és a közkegyelemről, mint az EU-elnökség kérdésköreiről. A delegáció több találkozón is részt vett.
A román miniszterelnök az egységes európai jövőről szóló udvariassági formulákon túlmenően arról beszélt, hogy a közös európai értékek megerősítéséhez arra van szükség, hogy egyik tagállam se részesüljön megkülönböztetett bánásmódban. Kevésbé burkolt formában is kifejtette:
Kifejtette: a románok úgy érzik, hogy egyenlőtlen bánásmódban részesülnek, amikor azt látják, hogy hazájuk a schengeni térségen kívül marad.
A vitán több képviselő is aggodalmát fejezte ki a román jogállamisággal kapcsolatosan.
Guy Verhofstadt (a Liberálisok és Demokraták Szövetsége frakcióvezetője) szerint
és ha nem tér le róla, akkor azt kockáztatja, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás induljon ellene. A liberális politikus azt mondta, ha a román kormány nem tesz le az amnesztiatörvényről, az európai pártcsalád kizárja az ALDE-t.
Udo Bullmann, az európai szocialisták EP-frakciójának vezetője – mely pártcsaládba a román PSD is tartozik – védelmébe vette Viorica Dăncilát, akit elmondása szerint mélyen tisztel, azt azért elmondta, hogy a jogállamiságot nem lehet manipulálni egyesek kedvéért, és nincs ok az amnesztia intézményesítésére.
Az Európai Bizottság alelnöke, Andrus Ansip Jean-Claude Juncker elnök nevében is kifejtette: támogatni fogják Romániát az EU-elnöksége idején, azt azonban meg kell érteni, hogy
Viorica Dăncilă Guy Verhofstadt kijelentéseire reagálva elmondta: arra számított, hogy a pártcsaládok vezetői javaslatokkal fognak élni az európai eseménynaptárakkal kapcsolatosan, és nem arra, hogy beleavatkoznak az EU-elnökséget átvevő ország belügyeibe. Minden országnak joga van ahhoz, hogy saját meggyőződése szerint cselekedjen, fogalmazott meglepő harciassággal a kormányfő, aki ismételten tagadta, hogy amnesztiáról és közkegyelemről szóló jogszabálytervezeten dolgozna a kormány.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.