2018, az év, amikor Románia megkapta a számlát

Ez a szöveg inkább bizonyos dolgok felidézése, és kevésbé politikai elemzés.

Mert nekünk, Romániában, már nincs politikánk.

Itt csak tartalomtól, ideológiától, politikai és erkölcsi értékektől kiüresített pártokon belüli, pártok közötti, az állam intézményein belüli, de intézmények között is zajló általános verekedés van, meg a nézők amorf tömege, akiknek – elméletileg – polgároknak kellene lenniük.

2018 volt az év, amikor megkaptuk a politikai paradigma 2004-es radikális megváltozásának számláját, amikor a „közjó” magját képező nagy bel- és külpolitikai témák konszenzuális megközelítéséről áttértünk a konfliktusos megközelítésre, amikor Traian Băsescu a közvetítői szerep helyett a „játékos-elnök” szerepét választotta. Traian Băsescunak, ha őszinte lenne önmagával, el kellene ismernie az elkövetett alapvető hibát és a végső soron elviselhetetlen politikai, gazdasági és társadalmi árat, amely idén – drámaian – felhalmozódott.

Talán irrelevánsnak tűnhet a sokak számára anekdotikus tény:

a Nagy Egyesülés november végén, Gyulafehérváron felavatott emlékművét a Nagy Egyesülés 75. évfordulójára szánták.

1993-ban kellett volna befejezni! 25 évnyi késés! Lehet, hogy – a jó Isten segítségét is beszámítva – 2043-ban, vagyis szintén 25 év múlva képesek leszünk megfelelően megtisztelni a Nagy Egyesülés Centenáriumát! Ez az ripacskodó, egy amúgy évente ismétlődő katonai parádéra redukált bukta egy másikat is magába foglal: a résztvevők közül hiányzott egy magas rangú amerikai és egy francia hivatalosság is. A Nagy Egyesülés nemzetközi elfogadását az AEÁ víziójának és külpolitikai cselekedeteinek köszönhetjük, Franciaországnak pedig a román hadsereg harcképességének helyreállítását, mely – a katonák áldozatával – hozzájárult Nagy-Románia eszméjének megvalósulásához. Persze, az idei hihetetlen kulturális baklövésekről is beszélhetünk. De ezt egy másik alkalommal.

Románia már nem gondol a saját jövőjére. Ez az általánossá vált román–román háború 14 évnyi mérlegének szomorú tanulsága, melyben

abszolút mindent szétvertünk, amit az intézmények, törvények és alkotmány terén szétverhettünk.

Leromboltuk az emberek demokráciába, szabadságba vetett bizalmát. Azt mondják nekünk, hogy az emberi jog luxus. Nem engedhetjük meg magunknak. A tőke védelmében vonulunk utcákra és hogy kiüvöltsük magunkból a gyűlöletet azokkal szemben, akik munkából élnek, a nemzeti és társadalmi szolidaritást pedig veszélynek tekintjük. Csak háborúcsinálóink vannak, békecsinálónk egy sincs!

Eltűntek a választási ciklusok: csak egy állandó és ostoba választási kampány van, mely nem ígér mást, mint még több „vért” a falakon. Semmilyen jövőre vonatkozó projekt, semmilyen elképzelés, semmilyen cselekvési program. De facto ott vagyunk, ahonnan 1989 decemberében elindultunk: az állampárti rezsimnél! A hatalom az egyetlen ideológia, a pártok pedig csak eszközök ennek megszerzéséhez és gyakorlásához. Úgy tudom, már a helyzet bírálata sem megengedett! Ezt a luxust sem engedhetjük meg magunknak!

Egyre erősebb a totalitárius modellek vonzereje

és a jelen helyzet miatt csalódottak közül sokan kívánatosnak tartanak egy ilyenfajta modellt, ahhoz képest, amit a román politika kínál nekik. És iszonyatos dolog azt tapasztalni, hogy feltételezhetően felelős emberek bátorítják ezeket a kísértéseket és szégyentelenül kísérletezgetnek a totalitárius modellekkel a politikában, gazdaságban, társadalomban. Egy országot akár rendeletekkel is kormányozni lehet, nem? Az a lényeg, hogy a Hivatalos Közlöny szünet nélkül működjön!

Hihetetlen és nem remélt esélyünk volt békét kötni, még ha részlegeset is, az Európai Unió soros elnöki tisztségének előkészítése és gyakorlása érdekében. Volt, de már nincs! Miért? Mert nem érdekel minket! Európa csak egyetlen ponttal szerepel a napirendünkön: szabadon elmenekülhetünk az országból, jobb fizetésekre vadászva! Semmit sem tudunk kínálni Európában? Talán mégis, de ki tehetné meg? Milyen európai projektünk van?

Ugyanilyen nem remélt lehetőségünk volt kihasználni a ténylegesen kedvező gazdasági konjunktúrát,

hogy felgyorsítsuk Románia fejlődését. És mit látunk?

Próféták seregeit, akik gazdasági apokalipszist, Románia gazdasági összeomlását jósolják bárkinek, aki hajlandó őket meghallgatni, mert nőtt egy picit, valójában szégyenletesen picit a minimálbér! Miközben másoknál, például a spanyoloknál, a minimálbér egy csapásra 22 százalékkal nőtt meg. Nehéz kitalálni, mekkora lesz a Spanyolországba induló repülők telítettsége?

2018 egy nemzedék kudarcának éve. Egy olyan nemzedéké, mely – önzésében – megfeledkezett a politikai és erkölcsi értékekről, a közérdek szolgálatáról, méltányosságról és szolidaritásról, a nemzedékek Nagy-Románia létezését lehetővé tevő áldozatáról. Vállaljuk. Mert a vállalásból indulhat ki a megbánás és a jó irányú változás. Azt is megjátszhatjuk, hogy az egész győzelem volt, hogy azután újabbak is következnek majd és így tovább. Választhatunk. Most úgy néz ki, a rosszat választjuk. De a remény hal meg utoljára. Én még mindig egy pacifikált Romániában reménykedem, felelős politikusokkal és a jogaik és kötelességeik tudatában lévő polgárokkal.

A szerző a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke, parlamenti képviselő, a Ponta-kormány volt művelődési minisztere.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.