Többórás ajándékkeresés, sorban állás a karácsonyi bevásárlás lázában égő, túlzsúfolt plázákban, rohanás a gyerekek karácsonyi ünnepségére, az év végi cégbulira… És közben ég a ház, még meg kell sütni a bejglit, mézeskalácsot, megvenni a fát… És bár hétvégén takarítottunk, a gyerekek azóta mindent széthánytak, így, ünnep előtt még egy alapos porszívózás sem ártana…

Így listázzuk a teendőket, miközben csak araszolunk az ünnepek előtti, átlagosnál is idegtépőbb kolozsvári forgalomban. És miközben már a hatodik boltban csendül fel a We Wish You a Merry Christmas, egyre inkább úgy érezzük, hogy

modern fogyasztói társadalmunkban a szeretet ünnepe, a karácsony is árucikké vált.

Hogy rohanó világunk karácsony idején tetőzik igazán…

„A nagy rohanásban meg is kell állni” – jelenti ki nyugodt hangon Takó István római katolikus plébános, kolozsvári egyetemi lelkész, amikor arról kérdezzük, hogy az ünnepek előtti bolondokházában beszélhetünk-e még egyáltalán karácsony előtti várakozásról, adventről.

Takó István kolozsvári egyetemi lelkész, a Szent Péteri egyházközség plébánosa szerint most sem késő lelkileg felkészülni. A szerző felvétele

A város legforgalmasabb részén, a Mărăști negyed kellős közepén álló Szent Péteri plébániát a karácsonyvárás nyugalma lengi be, az asztalon adventi koszorú a három lila és egy rózsaszín gyertyával, a fogason miseruha – a papoknak sem könnyű ez az időszak, éjjel-nappal misézni kell. De mit tegyenek azok, akiknek az ünnep előtti rohanásban esélyük sincs eljutni a templomba?

Miközben rohanunk, mindannyiunkban nagyon erős a vágy, hogy picit elcsendesedjünk,

keressük azokat a tereket, amelyek segítenek ebben, hívja fel a figyelmet az időhiány miatt sokakban elnyomott óhajra a lelkész. Pedig ez most, karácsony előtt pár nappal, amikor csúcsra hág az ünnepek előtti hajrá, még inkább érvényes. Nagyon fontos, hogy a rohanás ellenére, közben, a lelki készületre is megpróbáljunk időt szánni.

„Mert ha ez nem történik meg, nem lesz ünnepünk. Az ünnep nem fog bekopogni az ajtón, ha nem adunk lehetőséget arra, hogy legalább vágyakozzunk rá.”

Vágyakozzunk arra, ami a miénk, ami már jelen van  – utal Pilinszky János szavaira. Az a kérdés, hogy meg tudjuk-e nyitni a szívünket erre? Hogy ezt a vágyakozást tudatosítjuk-e? Mert ha megtanulunk vágyakozni az ünnepre, derül ki, a türelmes várakozás maga lesz az ajándék.

A türelmes várakozás lesz maga az ajándék. Fotó: Szabó Tünde

“Dolgozunk, szervezzük az ünnepet, és arra gondolunk, hogy majd szenteste odaülünk a jászol elé, a karácsonyfa alá. Pedig nem jó a sorrend.

Ne az legyen az elsődleges, hogy mindent leszervezünk, elrendezünk. Nem akkor lesz ünnepünk, ha mindent szépen előkészítettünk, hanem akkor, ha már most időt adunk magunknak, a készületnek. Előbb menjünk kicsit oda a Jóistenhez, időzzünk el nála keveset, hívjuk meg Őt ebbe az időszakba. Ekkor van esély arra, hogy lesz karácsonyunk.”

Bármilyen furcsának tűnik,

a lelki készülődés, jelenlét nem csak a templomban történhet meg,

az ünnepek előtti rohanásban is megjelenhet, például a takarítás, a rendteremtés is sokat segíthet ebben. Amikor valaki hozzálát, hogy leporolja a könyvespolcát, kiseperje a szobáját. Az, ahogyan kapcsolatba kerül a maga köré felhalmozott dolgokkal, mindazzal, ami fölöslegessé vált, amit ki kell dobni. Ez mind segíthet, hogy meglássa: mi a lényeg, mi, kik az igazán fontosak számára.

És meddig nem késő felkészülni az ünnepre? Mindig van lehetőség, az utolsó napon is.

„Mert kiengesztelődni mindig van lehetőségünk: önmagunkkal, a Jóistennel, szeretteinkkel, környezetünkkel A kiengesztelődés ideje a mostban, a jelenben van.

Az irgalmasság ideje is az örök jelen. Most kell megbocsátanom, ha szükség van erre. Most kell döntést, elhatározást hoznom, hogy a sértettségeimre, sebeimre hogyan reagálok. És bár sok mindenben kondicionáltak vagyunk, abban nem, hogy eldönthetem, hogyan reagálok a nehézségekre, próbatételekre.”

Pillanatnyi nyugalom a kolozsvári főtéren kialakított karácsonyi vásárban. Fotó: Mészáros Timea

És hogyan lehet a lehető legjobban felkészülni? Erre nincs recept, nem lehet kijelenteni, hogy akkor lesz jó az ünnep, ha ezt vagy azt csináljuk. „A lényeg, hogy ne adjuk fel! Ne mondjuk azt, hogy úgysem lesz ünnepünk, mert nem volt időnk felkészülni. Hogy az ünnep arról szól, hogy ez vagy az fog történni. Ne legyünk ilyen elvárással.

“Inkább engedjük azt, amit a gyerekek az ajándékvárásban. Van ugyan egy elképzelésük, hogy mit kérnek a Jézuskától, de akkor is tudnak örvendeni, ha mással lepi meg őket a karácsony.”

Engedjük el tehát az elvárásokat, tanácsolja a plébános. Mert sokszor abba szokott belefulladni a készülődés, hogy ki akarjuk erőltetni a békét, a nyugalmat, pedig közben ott van a felhalmozott stressz, idegesség és pont emiatt lesznek a nagy veszekedések, amiatt nem figyelünk egymásra.

„Mert van egy elképzelésem, és azt akarom erőltetni. A jót akarom, a békességet akarom, azt akarom, hogy együtt legyek kicsit a családommal, de mivel én ezt kitalálom, tényszerűsítem, és ezért akarok harcolni, lehet, hogy nem kapom meg” – mutat rá a csapdára a plébános.

Fontos, kell segíteni, de a személyes kapcsolat legalább ugyanilyen fontos.  Fotó: Facebook|Planetárium

Karácsonyra készülve az ajándékozás, adományozás is szóba kerül. Ilyenkor nagyüzemben folyik az adománygyűjtés, se vége, se hossza a jótékonysági felhívásoknak, egymást érik a cipősdoboz-akciók. Bár a jótékonykodásra nagy szükség van, rohanó világunkban a segítségnyújtás, a rászorulók támogatása is egyre személytelenebbé válik. Letudjuk, ahogy sokszor az imádságainkat: elmegyünk templomba és letudtuk.

Az ajándékozási folyamatban is fontos személyesen jelen lenni,

ébreszt rá a plébános, és nem csak becsomagolni valamit egy dobozba és elküldeni ismeretlenül, egy cetlivel. „Ez is szép és szükséges, de hogy tudnék én abban az ajándékban a másik számára jelen lenni? A Jóisten magát tudta adni, mi tudjuk-e magunkat adni, vagy magunkból, a miénkből valamit tényleg odaadni? És mi lenne, hogyha oda tudnék adni valamit magamból?

Én az ajándékozást is inkább a tudatosságban, a megnyílásban látom. Abban, hogy odafigyelek, észreveszem, hogy a nélkülözőkben is ott van a Jóisten. Nem kell ehhez messzire elmenni. Apró dolgokban is észre lehet venni, például a családban, ha odafigyelek kicsit a másikra, az idős nagymamára és az időmből adok, abból a kicsiből, ami van.”

Kisgyerekek a Mikulás háza előtt a kolozsvári főtéren. Fotó: Facebook|Târgul de Crăciun Cluj Napoca

Akárcsak egész ünnepben, itt is az emberi kapcsolat a lényeg, derül ki, a jelenlétemmel, az időmmel segíteni: jelen lenni a másik életében. A személyes kapcsolat a fontos, talán az ajándéknál is többet ér.

„Segíteni akkor kell, amikor szükség van. Ha valakinek most van szüksége segítségre, nem mondhatom azt, hogy majd karácsonykor.

Ez is segít igazán jelen lenni. Az imádság is mindig aktuális. Pont amiatt, mert a realitásba, a jelenbe hoz. Ezt bármikor gyakorolhatom, elkezdhetem, újrakezdhetem. Az imádságot, irgalmasságot és kiengesztelődést a jelenben, a mostban kell gyakorolnunk. Persze minél előbb, annál jobb, de sosem késő!”

Adventi ételosztás a rászorulóknak a ferences kolostor előtt. Fotó: Facebook|Óvári Csuhások Ferences Kolostora

És akkor – merül fel az utolsó kérdés –, miről szól a karácsony, miről kellene szólnia és hogyan lehet jól megélni?

„A karácsony a Jóisten megtapasztalásáról szól, hogy megfoghatóvá, tapasztalhatóvá vált a Jóisten. Egyszerűségében, emberségében, tehetetlenségében. Hogy nem csupán a sikerben van jelen, hanem bármilyen helyzetben, bárhol meg tud születni, vallja Takó István.

„Ez nagyon erős üzenet. Hogy elhiggyem, elfogadjam azt, hogy bármilyen helyzet van, bármilyen készületlen vagyok, a Jóisten ott vár és csak annyit akar, hogy odafigyeljek. Hogy elengedjem a dolgokat és azt mondjam: itt vagyok és kíváncsi vagyok rád, vágyom rád. Ezt a vágyunkat jó, ha megfogalmazzuk, kimondjuk, engedünk neki. Hogy igenis vágyunk a békességre, a csendre, a szeretetre. És miközben ezt a várakozásunkat tudatosan megéljük, közénk testesül a Jóisten.”

Karácsonyi koncert a Planetárium teraszán, a múlt hétvégén tartott Adventi vásárban. Fotó: Facebook|Planetárium

Ilyenkor csak adni, kapni is tudni kell, elfogadni a másikat olyannak, amilyen, szól az újabb tanács. „Nekünk is azt kell tennünk, amit a Jóisten tett a megtestesülésben: emberré lenni. És

az emberré válás legbiztosabb útja, hogy a másik számára jelen tudok lenni.

Magamat tudom adni, önmagam lehetek. A másik oldalon pedig fontos az elfogadás. Be tudom-e fogadni a másikat, el tudom-e fogadni a felém nyújtott kezet, el tudom-e fogadni a másik embert úgy, ahogyan van?”

A legtöbb probléma ebből a bénaságunkból fakad – összegez Takó István –, hogy nem tudjuk önmagunkat adni és nem tudjuk a másikat elfogadni. „A karácsony az, amikor a bennünket körülvevő sötétség ellenére elkezd pislákolni a remény, hogy embernek lenni mégis érdemes”.