Beütött a hóapokalipszis a Bánságban

Áram és víz nélkül maradt vasárnap teljes Lugos. Temes megyében 45 ezer ember hiányolja a 20. század civilizatorikus vívmányát, a villanyt.
Hirdetés
Kétnapos havazás szinte megbénította az ország egyik legfejlettebb régióját, a Bánságot, főként Temesvárt és környékét. A legsúlyosabb helyzet Lugoson alakult ki, ahol vasárnap már se villany, se víz, se gázszolgáltatás nem volt. A víz ugyanis az áramtól függ, egyszerűen leálltak a vízszolgáltató vállalat pumpái. 
 
Ezeket részben újraindították, miután éjszaka kaptak egy nagy teljesítményű generátort – írja a Mediafax. Végül a Temes megyei tűzoltóság generátorát tudták üzembe helyezni a vízművek 2. számú telepén, és ivóvizet biztosítani legalább a város egy részének. Akik az egyes számú telephelyről kapják a vizet, azoknak nem volt szerencséjük, a Bihar megyei tűzoltóság oda küldött generátora ugyanis elakadt a telephez vezető úton. Călin Dobra prefektus hétfő reggel már azt remélte, a nap folyamán az egész város áramellátása helyreáll.
 
Lugoson egyes fák is megadták magukat a hó súlya alatt, több közülük az utcára, autókra zuhant. A 16 ezer eurós karácsonyi díszkivilágítás egy része, a sátor alakú villanyfüzér oszlopai is megdőltek, az egész szerkezet balesetveszélyessé vált.
 
 
A megyében 25 autó rongálódott meg a kidőlt fák miatt, és persze rengeteg villanyvezeték. Az Enel azt ígérte, Lugoson igyekszik leghamarabb visszaállítani az áramszolgáltatást, miután a lakosok azt állították, a szolgáltató kifejezetten bünteti a bánsági várost. 
 
Harmadrangúvá vált, hogy az utcákon akkora a hó, hogy alig lehet járni rajta. Mindazonáltal ez is hozzájárul ahhoz, hogy a lakosok úgy érezzék, Lugos városként megszűnt a közüzemi szolgáltatásaival együtt. A helyiek a polgármestert hibáztatják, aki csak korlátozott időre fizetett be hótalanításra az erre szakosodott cégeknél.
 
Az egyik környékbeli gazda saját járművét ajánlotta fel, 50 liter üzemanyaggal és öt óra alatt mintegy húsz utcáról tudták részben eltakarítani a havat.
 
 
A LugojInfo pár perce közölte, hogy több traktor is készenlétben áll, és várják a lakosok jelzését, hogy mely utcák járhatatlanok, hogy oda menjenek eltakarítani a havat.
 
A közeli Facsád városában három generátorral tudják biztosítani a helyi TBC-kórház, két lakónegyed, egy távközlési központ és a tűzoltóság áramellátását. A generátorok vasárnap éjszaka érkeztek a helyszínre.
 
Hétfő reggel a megye 57 településén szünetelt teljesen vagy részben az áramszolgáltatás. A kiesés több mint 45 ezer lakost érintett, összesítette a prefektúra. Ma a Kolozs és a Maros megyei katasztrófaelhárítás is útnak indított egy-egy nagy teljesítményű generátort, hogy kisegítsék a Temes megyei településeket.
 
 
Arad megyében 32 település közel 12 ezer lakója nélkülözi a villanyt. Temes megyében több tucat településen szűnt meg az ivóvízellátás.
 
Az iskola is szünetel: Temes megyében minden oktatási intézményt bezártak, hétfőn és kedden szünetel az oktatás. A szomszédos Krassó-Szörény megyében 62 iskolában nincs ma tanítás, Arad megyében 39 oktatási intézmény függesztette fel a tevékenységét. A térség dél-keleti szomszédja, Gorj megye is bezárja minden iskoláját hétfőn és kedden.
 
Bihar megyében hét iskolát zártak be hétfőre. A megyében az áramszolgáltató 25 csapata dolgozik a szolgáltatás helyreállításán, ugyanis több mint 1600 háztartásban nincs villany. Országszerte 260 fát döntött ki a szél és a hó, emiatt 36 autó és több villanyvezeték rongálódott meg, és 320 településen részben vagy teljesen szünetel az áramellátás – összesített hétfő délben az országos katasztrófaelhárítás.
 
A havazás ma vonul keletebbre, az ország közepére: Máramaros, Beszterce-Naszód, Maros, Szeben, Argeș, Prahova és Dâmbovița megyére hirdetett ma elsőfokú hóriadót az Országos Meteorológiai Hatóság.
 

Hirdetés