Mi voltunk az egyetlen látogatók szerdán Torockón, naná, hogy semmit nem találtunk nyitva. Igaz, nem is vendégeskedni mentünk, hanem mert Torockóra menni jó, főleg Kisbányán keresztül.

Így aztán nem törődtünk azzal, hogy a decemberi napon a Fehér megyei település – mint bármely rendes erdélyi falu – turistamentes, nyugodt hétköznapjait éli. És ilyenkor nem lehet képeslapot venni, csak kenyeret.

És az sem zavart, hogy a felhős idő miatt a legnagyobb látványosság, a Székelykő is épp csak fel-felsejlett.

Érkezéskor a falu központjában a szokott látvány fogad, csak épp téli ködbe burkolózva.

A redőnyök nyitva, de vendég alig akad, mindenki az ünnepekkor várható turistaáradatra készül.

Van ház, melynek az udvar felőli homlokzata is megérdemli a műemlékvédők pecsétjét, az Europa Nostra-címet. 

Ez másik időszámítás, mutatja a toronyóra is, két oldalán kétfajta időpont. Igaza van, az idő relatív.

Azért mégis találni élő lelket a településen, van, aki kihasználja a lehetőséget és büszkén uralja a teret.

És ha megunja az uralkodást, barátkozik is az idetévedt turistákkal, látszik, hogy kunyeráláshoz szoktatták.  

Nemcsak a panziók, a múzeum is zárva, szabadságon az alkalmazott, így a felhők közé vesző Székelykőt fotózzuk.

És a falu közepébe beejtőernyőzött kakukktojást, a román nemzeti lobogókkal körülbástyázott ortodox templomot.

A centenáriumi trikolórokból a feszületre is jutott, a zászlós Jézus lába alatt halálfej is díszeleg.

Az unitárius templom kapuján másfajta lobogók, halott van a faluban. 1856 – hirdeti római számokkal a felirat.

A templomkertbe belépve ennél is régebbi, latin nyelvű szöveg fogad, az 1700-as felújításnak állít emléket.

A templombelső szintén gyászba öltözött. Egy az Isten! – üzeni az unitárius templomokban megszokott felirat.

A templomkertbe kilépve már vidámabb a látvány, felsejlik a felszálló felhők mögül a Székelykő egyik csúcsa.

És indulás előtt, mintegy búcsúzóul megpillanthatjuk a megszokott képet, a falu fölé magasodó sziklatömböt.

Fotók: Pap Melinda