Edzője nélkül is nyert a magyar labdarúgó-válogatott

Orbán és Szalai fejesgóljai döntöttek, de a csoportot a finnek nyerték.
Hirdetés

A tallini gólzápor elmaradt ugyan a budapesti Groupama Arénában, de az egy hónappal ezelőtti 3–3-as döntetlen után ezúttal már legyőzte Észtországot a magyar labdarúgó válogatott a Nemzetek Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. A sérülés miatt hat játékosát (Gulácsi, Lovrencsics, Bese, Fiola, Ugrai, Sallai), valamint az eltiltott Marco Rossi szövetségi kapitányt nélkülöző magyar válogatott a szintén olasz Cosimo Ignuscio másodedző irányításával nyerte meg a találkozót.

Az egy hónappal ezelőtti összecsapástól eltérően a magyar védelem ezúttal egyszer sem hibázott, így a vendégeknek mindössze egy komoly helyzetük volt a meccs elején, amikor Dibusz kapusnak kellett hárítania Vihman fejesét.

Willi Orbán gólja.

Három perccel később Willi Orbán fejese már bement, az előny birtokában pedig a magyar csapat uralta a meccset. A néha kapkodó észt védelem azonban a második félidő közepéig megúszta az újabb gólt, amikor Nagy Ádám sikeres letámadása után Szalai Ádám elé pattant a labda, aki a kapus fölött a hálóba fejelte.

A vasárnapi utolsó fordulóban Magyarország a már biztosan csoportgyőztes finn válogatottat fogadja, amely ezzel a feljutás mellett az Európa-bajnoki részvételért zajló rájátszásba is biztosan bekerül. Az is eldőlt, hogy a csoportból az észtek esnek ki a Nemzetek Ligája legalsó osztályába.

Nemzetek Ligája, C osztály, 5. forduló:
Magyarország–Észtország 2-0
(Orbán 8., Szalai 69.)
Görögország–Finnország 1-0 (Granlund 25. – öngól)
A 2. csoport állása: 1. Finnország 12 pont, 2. Görögország 9, 3. Magyarország 7, 4. Észtország 1.
Hirdetés

 

 

Fotók: A Magyar Labdarúgó Szövetség Facebook-oldala.

Hirdetés