Strasbourgi pofon: elmarasztalta Romániát az Európai Parlament

A jogállamiság helyzetéről szól a kemény bírálat.
Hirdetés

Amint az várható volt, az Európai Parlament elsöprő többséggel megszavazta kedden azt a határozatot, amely elmarasztalja a román kormányt és a parlamentet a jogállamiság megsértésére hivatkozva. A strasbourgi plenáris ülésen a határozat elfogadását negyven tartózkodás mellett 473 EP-képviselő támogatta, 151 honatya ellene szavazott.

A határozatot október 3-án, Viorica Dăncilă miniszterelnök jelenlétében vitatta meg a plénum, akkor az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozását, Laura Codruța Kövesi leváltását a DNA éléről és a rendőrség aránytalanul erőszakos fellépését rótták fel az augusztus 10-i tüntetés éjszakáján, de már akkor szóba került a nemlétező melegházasságot betiltani akaró referendum és a kampány kiváltotta gyűlöletbeszéd. 

Ezek a témák benne is maradtak a ma elfogadott, elmarasztaló határozatban, amely fontosnak tartja tovább, hogy Románia

  • tartsa tiszteletben a közös európai alapértékeket;
  • úgy módosítsa az igazságügyi és büntetőjogi törvényeit, hogy ezzel ne aknázza alá az igazságszolgáltatás függetlenségét;
  • átlátható módon biztosítsa az intézményei együttműködését még akkor is, ha a titkosszolgálatokról van szó, amelyek fölött erősítse meg a parlamenti ellenőrzést;
  • tartsa be saját korrupcióellenes stratégiáját, és ne szűkítse a korrupció büntethetőségét;
  • ne úgy ültesse át saját jogrendjébe a pénzmosás elleni uniós direktívát, hogy ezzel a civil szervezeteket lehetetleníti el, hanem teljes mértékben igazodjon az uniós kerethez;
  • ne próbálja korlátozni a sajtó szabadságát azzal, hogy büntethetővé teszi az ország külföldi becsmérlését és visszahozza a btk-ba a rágalmazást;
  • ültesse gyakorlatba az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság összes ajánlását;
  • és kormánya lojálisan működjön együtt az Európai Bizottsággal.

És ugyan az EP aláhúz, mélységesen aggódik, elítél, kíván, kitartóan ajánl, ismételten felhív intézkedésekre,

a lényeg, hogy a határozat nem fogalmaz meg szankciókat.

Szó nincs újabb kötelezettségszegési eljárás beindításáról, az uniós kvázi-alkotmány hetes bekezdése szerinti eljárásról még annyi se.

Hirdetés