Tudjuk: az ortodox hitűek nem világítanak november elsején. Hivatalosan, legalábbis. Persze, azért Erdélyben nem éppen így van. Szerdán beszélgettem pár ortodox ismerősömmel, és szóba került a világítás. Mondták, sok barátjuk, rokonuk is kimegy a temetőbe világítani. Kérdeztem, miért, hiszen  nem szoktak. Mert szép, mondták. Vagyis, az erdélyi valóság néha valóban olyan, hogy az egymás szomszédságában élő közösségek, kultúrák hatnak egymásra. És nem csak az elnyomás szintjén.

Igen ám, de erre a békés, „egymásba járó” életmódra a román ultranacionalizmus éber őrei is felfigyeltek. És persze, hogy nem a regátiak, sem a moldvaiak. Mit tudják ők odaátról (a néhány kivételtől, illetve a médiacsatornákon folydogáló szennylétől eltekintve), hogyan is zajlik errefelé az élet? Az erdélyiek. Közöttük is élen jár a román tudományosság legnagyobb arca, a külön tiszteletet is érdemlő szekusbesúgói ranggal is hírbe hozott Ioan-Aurel Pop, a Román Akadémia elnöke, továbbá a romániai sikeregyetem, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora, aki az utóbbi időben (centenáriumi év van, na) leginkább a nackórolleres ámokfutásaival aratott hangos sikereket a világegyetem(b)en.

Nos, ez a Pop kapta magát, elment Topánfalvára és tartott egy hosszú szpícset az Avram Iancu Kollégium diákjainak. Nagyon hosszú szpícs volt, nem adjuk vissza teljes egészében, de pár jelentősebb gondolatot azért kiragadnánk belőle. Amúgy megjegyzendő, hogy ez a Pop egy hittérítő buzgóságával járja az országot, és hirdeti a román nacionalizmus szent igéjét.

Van itt például az a – Pop szerint – a történelemtudományban eléggé széles körben elterjedt tévhit, miszerint Vitéz Mihály kalandor volt, illetve zsoldosvezér, meg hogy nem volt hazafi. Na, hát ez mind nem igaz. Mihály Vitéz bölcs, vitéz és győzelmes uralkodó volt. Pont. Avram Iancuról meg az a fake news járja, hogy részeges volt, meg háborús bűnös, meg bolond. Csupa szemenszedett hazugság.

Aztán ott van a szokásos maszlag arról, hogy midőn a hős Mihály Vitéz behatolt Erdélybe, olyan románokra lelt, akik afféle másodrangú polgárai voltak az országnak. Az igazmondó Pop szerint kizárólag a románok szenvedték el ezt a sorsot, csak és csak őket taszították jobbágysorba az urak. Hogy miért? Hát, mert ortodoxok voltak, miért, miért. És kik? Hát, a magyarok, kik. Meg a székelyek, meg a szászok, na. Akik megtűrték a románokat a földjeiken, amíg a kedvük tartotta. (Jó, itt már be lehet venni egy nyugtatót, kedves Olvasó.)

És ekkor érkezett Mihály Vitéz. És a derék erdélyi román helóták percek alatt belőtték, Pop szerint, hogy helló, hát ez román. Vagyis olyan, mint mi. És ni, nem jobbágy, hanem uralkodó. És tiszta hazafi, há né, azért jött, hogy kiszabadítson minket. És biztos egyesíteni akarja a román földeket is. (Valószínűleg ezt mondta nekik a korabeli Wikipédia. Oké, jöhet a második nyugtató.)

És tényleg. Mihály Vitéz végigviharzott Erdélyországon, elpáholta Báthory András seregeit Sellenberknél, és tádám, pont fix november elsején bevonult Gyulafehérvárra, győzelmesen. Persze, hogy felszabadítsa a románokat, továbbá egyesítse a román földeket, és létrehozza Nagy-Romániát.

Na kérem. Több nyugtatót ne tessék bevenni. Megárthat. Meg aztán később világítani is kell. És könnyen megeshet, hogy hasonló ügyekben járó ortodox románokkal is találkozhatnak. Akik magasról tojnak ennek a Popnak a hagymázas hülyeségeire.