Mindenki szenved a portól, de a fákat azért gondolkodás nélkül kivágjuk.
Bár az elmúlt években csekély javulást mutatott az európai országok légszennyezettsége, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) legfrissebb adatai szerint még mindig meghaladja a határértékeket, különösen az egyik legveszélyesebb és legagresszívebb környezetszennyező anyag, a szálló por vonatkozásában.
Románia az egyik leginkább érintett ország Európában: évente mintegy 25 ezer ember korai halálát okozza a légszennyezettség. Az adatokból kiderül: Bukarest, Jászvásár (Iaşi) és Brassó az a három romániai város, ahol a legmagasabb a légszennyezettség.
Főleg a közúti közlekedés, a mezőgazdaság, illetve az energiatermelésből, az iparból és a háztartásokból származó kibocsátás a ludas a levegő szennyezettségében. A EEA-jelentés különbséget tesz a szálló por (a 2,5 mikrométer vagy annál kisebb átmérőjű részecskék, rövidítése PM), a nitrogén-dioxid (NO2) és a talajközeli ózon (O3) között. Mindegyik másképpen károsítja az emberi szervezetet, más lefolyású betegségeket okoz. A légúti vagy érrendszeri megbetegedések mellett akár rákot is okozhatnak. Ráadásul fejletlen immunrendszerük és a rövidebb légzőrendszerük miatt a leginkább a gyerekekre veszélyes a káros anyagok koncentrációja.
A szálló por koncentrációját a természeti jelenségek és a már említett tényezők mellett az olyan emberi tevékenységek is befolyásolják, mint például az építkezések, útjavítások, a városi hulladékkezelés vagy a távfűtés módja. Ebből kifolyólag a szálló por kormot, nehéz fémeket, vas-oxidokat, szulfátokat és más mérgező anyagokat is tartalmazhat. A finom por azért is veszélyes, mert áthatol az élő sejt falán is, bejuttatva a sejtekbe a felsorolt, legkülönfélébb szennyező anyagokat. Emberre, állatra, növényre egyaránt veszélyes tehát. Ez utóbbi jelentené az egyik lehetséges megoldást a szálló por kezelésére: minél több fa van egy a városban, annál kevesebb por terheli az ott élőket.
Jusson eszünkbe ez, ha legközelebb fákat vágnak ki a felelőtlen hatóságok.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.