Régi, lerobbant autója van, amelyet szeretne leadni a roncsautóprogramban, hogy az érte kapott utalvánnyal új gépkocsit vásároljon? Nem úgy van az!
Legalábbis januártól már nem úgy lesz.
Olvasson még:
Cornel Brezuică, a Környezetvédelmi Alap elnöke ugyanis közölte: egy január elsején hatályba lépő előírás értelmében nem lehet leadni a roncsprogram keretében az időszakos műszaki vizsga nélküli járműveket.
„Amelyik járműnek nincs műszakija, az nem közlekedhet, következtetésképpen nem is szennyezhet, márpedig éppen a szennyezés csökkentése volt a roncsprogram alapcélkitűzése” – érvelt az elnök.
Szerinte azok a gépkocsik, amelyek nem közlekednek, hulladéknak minősülnek, ezért helyeselte, hogy ezek nagyobb városokban nem kapnak parkolási engedélyt. Ezeket a járműveket tulajdonosaik kötelesek gyűjtőközpontban leadni.
A program idén fel nem használt utalványai nem vihetők át a következő évre – emlékeztetett Brezuică, aki hozzátette: jövőre ismét lesz roncsprogram, és a fenti változáson kívül nem tervezik módosítani a szabályzatot.