A Román Akadémia egyfajta állami vállalat

Tegnap (október 11-én – a szerk.) összeomlott Brâncuşi háza, akit négyszer utasított el a Román Akadémia – hallottunk bárkit is előállni egy sajnálkozó nyilatkozattal, valamilyen megoldással?

Iuliu Maniu is hasonló helyzetben van – hamarabb segít a Kolozsi Ortodox Érsekség, mint az Akadémia vagy a kormány; ide sorolhatjuk még Enescu és Alecsandri házát, az olténiai kulákat (erődszerű kastélyok, nevük a tornyot jelentő török „kule” szóból ered – a szerk.), az erdélyi erődtemplomokat vagy a Bánság és Bukovina történelmi épületeit is – nemcsak pénzről van szó, hanem arról a hozzáállásról is, mely azt mutatja, hogy a múlt a kulturális jelenünk részét képezheti. Azt, hogy jól érezzük magunk a saját kultúránkban.

Megfigyelhettük: egy apró szó sem érkezett az Akadémia részéről.

Sem a csúfságból megcsinált tankönyvek, sem a népszavazás, sem a sertéspestis ügyében. Ezek az örökké jól helyezkedő fiúk csak akkor szólalnak meg, ha Budapesten történik valami – egyfajta riadt őrszemek, még nem értesültek róla, hogy régen volt már 1848 –, ez az identitási szinekúra elegendőnek tűnik ahhoz, hogy jól éljenek és leszarják az utókort.

Egyik plagizálás derül ki a másik után – az Akadémia részéről egy apró szó sem. Ostoba tankönyvek – történelemből, földrajzból, matematikából, biológiából és amiből még kell – totális hallgatás, nehogy megharagítsák a Nagy Pártot. És miért? Mert, az állami vállalatok mintájára, az Akadémia is bekerült a kinevezések és a politikai nehézfiúk támogatásának örvényébe. Megindította a Szociáldemokrata Párt (PSD) a sértett cirkuszt a globalizálás ellen? Az Akadémia jelenlegi főnöke előállt kiátkozni a Facebookot. Felszívott a PSD egy kis nacionalizmust az orrán? Újra előállt az Akadémikus & Rektor Relu (Ioan Aurel Pop – a szerk.), hogy

a történészekből, szociológusokból, tudósokból álló Centenáriumi Főosztálya miatt gyalázza Budapestet –

egyetlen sóhajt sem eresztve el arról, hogy a románoknál borbélyok, autószerelők és kétballábas focisták népesítik be a Centenáriumi Főosztályt. Emlékszünk még rájuk?

Mindent támadnak, amit az Európai Unióról tudtunk és aminek azzal kapcsolatosan örvendtünk, mindenféle sikeres tarabostesek (dák vezető réteg megnevezése, latinul pileati, magyar jelentése: „süvegesek” – a szerk.), konzervatívok és ideológiai csodabogarak bukkannak elő a semmiből: hallottunk bármilyen bírálatot ellenük a nyugatellenes morgásuk miatt? Előállt az Akadémia bármelyik „vezetője”, hogy elmondja az ostoba tömegnek a politikánkon belüli aljasság történetét? Állandóan december 1-gyel és a Nagy Egyesüléssel jönnek, plasztik-szimpóziumokat tartanak egymásnak meg a berendelt tizenöt diáknak – láttunk valamilyen mérleget az elmúlt száz évről? Valamilyen tervet a következő évszázadra? Valamilyen állásfoglalást? Nem, nem láttunk;

sokak számára az Akadémia csak előleget, meg fizetést jelent, plusz ingyenes vonatozást.

Ez az ország lassan-lassan megszállt területté válik – és semmi sem undorítóbb a nyelvünket beszélő ostobák uralmánál. Nézzünk csak körül: néhány bíró és ügyész, néhány irodalmár és újságíró kivételével már senki sem száll szembe velük. Az elnök falhoz szorult, megfosztották a hatásköreitől. A kormány ostobább, mint amilyet Orwell el tudott képzelni. A Parlamentben a félanalfabéták, büntetőügyesek és szomorú kurvák vannak többségben: géppuska-képviselő, szenteltolaj-képviselő, Voicu-sofőrje, pofabe-képviselő. Ochilă, Setilă, Flămânzilă (román mesehősök: Csupaszem, Kitikkadt, Éhenkórász – a szerk.). Próbáljon meg valaki elhelyezkedni az állami szektorban – milyen támogatót tud felmutatni?

Mindenfelé futóhomok, Romániában állandó rettegés az élet.

Egy csomó téma vár tényleges elemzésre – az euro-atlanti törekvésektől az azonnal lerázandó rossz szokásokig, a végzet igényétől a mindennapok nevetségességéig – ahelyett, ami a beszélgetős műsorokban és a különféle szépségversenyeken zajlik. Az Akadémia pedig hallgat, nehogy elveszítse a bérét. És ezt is tudnunk kell, még akkor is, ha a haza nagyokosai sohasem mondják meg nekünk: egy országot nem annyira az ostobák összeesküvése veszejti el, mint inkább az elitek gyávasága.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.