A román mint második (nem) hivatalos nyelv…

Nem az a gond, hogy az anyanyelven oktató iskolákban (melyeket eufemisztikusan „nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásnak” neveznek!) az elemi tagozaton továbbra is magyar etnikumúak tanítják a román nyelvet. Végül is román állampolgárok és ha van bennük igyekezet (és elég tudás), ha van bennük pedagógiai tehetség és szakma iránti tisztelet, akkor nem lenne semmi ok az aggodalomra. Ellenkezőleg, szükséges és üdvözlendő is lenne. De

ahhoz, hogy biztosak legyünk, hogy… románul oktatják a román nyelvet, nem pedig magyarul

(ahogy az a történelem és a földrajz esetében történt, az összes bevezetett elszakadást pártoló hamisítással), el kellene fogadniuk, hogy vizsgán bizonyítsák szükséges ismereteik meglétét. Különben akár az iskola takarítónőjét is behívhatnák, akiről – egyáltalán nem meglepő módon! – kiderülhetne, hogy román az anyanyelve. Különösen bizonyos térségekben…

De az iskolákban a román nyelvet elsődlegesen bölcsész tanárnak kellene oktatnia.

És elég érvünk lenne, hogy Kelemen Hunor orrára koppintsunk. Éppen arról a pusztai kancai elképzeléséből kiindulva, hogy idegen nyelvként kellene oktatni a román nyelvet. Mert minden iskolában az a tanári érdek – ha a diákok javát nézzük –, hogy egy idegennyelvet olyan tanár oktasson, aki azt anyanyelveként beszéli, nem? Vagy úgy, már

nincsenek pedagógus képzettségű, a románt anyanyelvként beszélők, mert elkergették őket azokból a térségekből?!

Akkor a politikai magyarságnak el kell fogadnia, hogy a román nyelvet nem lehet úgy oktatni, ahogy a magyar politikusok beszélnek, hanem elengedhetetlenek a bölcsészeti iskolát végzett oktatók.

Kelemen Hunornak azonban nem az az érdeke, hogy az etnikumához tartozó gyermekek javát szolgálja. Nem abban az értelemben, hogy igazi lehetőséget biztosítson számukra, hogy románként érvényesüljenek Romániában.
Mert ez az alak Nagy-Magyarországon képzeli magát és mindent elkövet, hogy etnikumát – annak akarata ellenére – egy másfajta nyelvű, szokású, történelmű térségben való életre készítse fel, melyek mind csak az általunk felügyelet nélkül hagyott helyeken kiagyalt és összetákolt dolgok.

Ennek bizonyítéka az is, ahogy Kelemen Hunor – kihívó „hortiszkus” szemtelenséggel – bejelentette győzelmét, azt, hogy sikerült újra kikényszerítenie a román nyelv idegen nyelvként történő oktatását, vagyis magyarul, hiszen erről van voltaképpen szó.

„Győztünk!”, kürtölte szét magyarul ezt a zöldes mérget. Nekünk,

az ország többi részének pedig meg kellett várnunk a hivatalos fordítást, hogy megértsük Kelemen Hunor hisztérikus örömét.

De nekünk a magyar győzelemnél jobban kellene fájjon az, hogy a bennünket vezető bűnözők miatt veszítettünk. Mert a kormányon lévők a Centenáriumi Évben még a nyelvünkből is csúfot űztek…

Na, mostantól kezdve érdemelne meg igazán egy büntetőaktát Viorica D(r)ăncilă. Mert az a gesztus, hogy úgy javított ki egy sürgősségi rendeletet – kiiktatva belőle azt, ami a magyarokat zavarta –, hogy nem küldte vissza volna véleményezésre a minisztériumnak, egyrészt a szolgalelkűségét, másrészt a magyarság kiszolgálását bizonyítja. Hiszen vajon megfeledkeztünk arról, hogy az, aki Tudose kormányfő ellen beszélt Brüsszelből, aki arról beszélt, hogy merre kellene lobogtatniuk a jelképrongyukat a székelyeknek (utalás Mihai Tudose volt kormányfő kijelentésére, hogy fel kellene akasztani azokat a hivatalosságokat, akik kitűzik a székely zászlót – a szerk.), az éppen a mai „protestáns” nőci? (utalás arra, hogy Dăncilă kormányfő protestálók helyett protestánsokat mondott – a szerk.)

„Hunornak ezúttal igaza volt!”, sziszegte Liviu Dragnea is… De mikor nem volt neki igaza, a téged lábtörlőnek használó beszédeiben, te Livache?...

Mi következik?

Valószínűleg egy magyar nyelven megírt és az etnikumúak elemi osztályainak sürgősséggel elküldött román nyelvi tankönyv

(az irodalomrész nélkül)… Hadd „tanuljanak” gyermekek… És amikor majd ők is felnőnek, akkor merészelünk majd csodálkozni mi, gyávaságba beleöregedettek azon, hogy a holnapi fiatalok nem lesznek képesek megérteni azt, hogy mit mondanak a városaikban a második nyelven, románul?

Ez csak egy lépés „afelé”, vagyis abba az irányba, hogy nem a magyar lesz a második hivatalos nyelv, hanem a román a második nemhivatalos nyelv… És a tehetetlenségünk útja felé…

Az alcímeket a szerkesztőség adta.