Miért nem érdemli meg Románia a fekete-tengeri földgázt és hogy került rivaldafénybe az RMDSZ?

Az offshore-törvény (a tengeri gázkitermelést szabályozó jogszabály – a szerk.) kapcsán megfogalmazott állásfoglalások a porszemcsék és gázmolekulák ütközésekor kialakuló Brown-mozgáshoz hasonlítanak. Mi volt a következménye az erről a törvényről tartott parlamenti vitáknak? Káosz, valamint teljesen meredek és váratlan spontán állásfoglalások.

Ebben a politikai feszültséggel és nagy zajjal terhelt képben az RMDSZ testesítette meg a ráció hangját

és öltötte magára annak a pártnak a gúnyáját, mely egyedül érdekelt abban, hogy megvalósuljon a fekete-tengeri gáz kitermelése és amely – a hatalmi képletben – zavart okozhat a Szociáldemokrata Pártnak (PSD).

Az offshore-törvény gyújtóhatásúnak bizonyult a PSD és ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) közötti koalíció számára, az RMDSZ pedig úgy jutott a tárgyalóasztalhoz, hogy azt tette, amihez a legjobban ért: a megfelelő pillanatban elbillentette a mérleg nyelvét.

A PSD kudarcba fulladt kísérlete arra, hogy átvigyen a Parlamenten egy Liviu Dragnea által kicentizett törvényt, amelyről feltételezhetően csak egy szűk körben egyeztettek, először mutatta meg a koalíción belüli mély repedést, melyen keresztül kitörnek azok a gazdasági érdekek, melyek eddig e jogszabály körül erjedtek.

Miért nem ment át végül szerdán, parlamenti plenáris szavazással az offshore-törvény? Miért terjesztett elő a PSD egy új, a termelőkkel meg nem vitatott és még a koalíción belül sem támogatott adózási formát? Van valamilyen határidővel kapcsolatos elvárás e törvény esetében? Milyen érdekei vannak Magyarországnak ebben a képletben és miként sikerült – újra – hídfőt kiépítenie az RMDSZ-szel egészen Románia Parlamentjéig és a kevésbé látható befolyásolási területeken?

Az RMDSZ dobása és Magyarország érdeke az offshore-törvény kapcsán

Első látásra meglepőnek tűnt, hogy maga az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor jelentette be a Parlament szónoki emelvényéről, hogy támogatja az offshore-törvény visszaküldését a képviselőházi ipari bizottságnak. Ezzel az RMDSZ egy kínos eredménytől mentette meg a PSD-t, nevezetesen attól, hogy először veszítsen el szavazást a Parlamentben.

De miért ezt a kártyát játszotta ki az RMDSZ, miután e politikai szervezet képviselői alig egy nappal korábban, az ipari bizottságban a PSD-sekkel összefogva szavazták meg azokat a módosítókat, melyekkel egy termelőkre nézve sokkal keményebb új adózási rendszert körvonalaztak és melyekkel csökkent volna a beruházások jóváírási mechanizmusa és szűkítették volna az adózási keret stabilitásának időszakát?

A téteknek és politikai érdekeknek helyi és regionális elágazásaik egyaránt vannak. Először is a PSD és a RMDSZ között törésvonal alakult ki, amikor a kisebbségek nyelvén tanító osztályokban folyó románnyelv-oktatás módja miatt kirobbant botrány következtében lemondott Valentin Popa oktatási miniszter.

A PSD vezetője megígért valamit, az RMDSZ pedig úgy ítélte meg, hogy megszegte azt, tehát leckéztetést érdemel.

A második, a regionális szint sokkal kifinomultabb és a fekete-tengeri földgáztermelés – belső fogyasztás által fel nem használt – többletének értékesítésére vonatkozik. Márpedig Románia és Magyarország földrajzi fekvése versengést alakít ki köztük a földgáz és a felhasználásából származó termékek négy nagy piacra történő exportálása terén: a szerbiairól, az ukrajnairól és közvetett módon az ausztriairól és a bulgáriairól van szó.

Orbán Viktor magyar kormányfő és Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter, de a magyar földgázszállító cég hivatalosságai is egymás után és számos alkalommal kifejezték a fekete-tengeri projekt megvalósulása iránti óhajukat, minél nagyobb gázmennyiségeket vásárolva a termelőktől, vagy a saját piacon történő hasznosításra, vagy továbbexportálásra.

Állandóan az a kérdés merült fel bennünk, hogy mikor bátorodott fel Magyarország.

Vajon akkor, amikor a magyarok Szlovákia felé térítették el a BRUA nyomvonalát? Vajon akkor, amikor a magyar cégek lefoglalták a Újpanád–Csanádpalota interkonnektor kapacitását? Vajon akkor, amikor a magyar hivatalosságok Bukarestbe érkeztek és minden áron találkozni akartak a külügyminiszterünkkel, hogy megmondják neki, a magyar cégek készek felvásárolni a BRUA vezetéken keresztül a szomszédunkhoz eljutó teljes, 4,4 milliárd köbméteres gázmennyiséget? Vajon azokon a találkozókon, melyeket Liviu Dragnea folytatott a magyar hivatalosságokkal?

A válasz lényegtelen. Románia és Magyarország közül Magyarország volt az egyetlen, akit tényleg érdekelte a fekete-tengeri termelés beindulása. A magyar kollégák pedig Budapesten is, Bukarestben is és Washingtonban is hangot adtak ezen óhajuknak. Miért? Mert akár tetszik, akár nem, a szomszédaink az egyedüliek, akik gazdasági és a regionális befolyás kiterjesztését szolgáló projektként gondoltak a fekete-tengeri földgáz kitermelésére.

Az, hogy rendelkezünk energiabiztonságot szavatoló természeti forrásokkal, de kisszerű számításokból gúnyt űzünk belőlük, azt mutatja, hogy milyen mélyre süllyedt a romániai politikai osztály! Nálunk ahelyett, hogy számokon, az állami intézmények által rendelkezésre bocsátott tanulmányokon, árbecsléseken, a földgáz hasznosítására vonatkozó megoldásokon és implicit módon az adózásból származó összegek felhasználásán alapuló viták zajlanának a Parlamentben, a hazai politikai szereplők vagy a választóknak egy 90-es évekhez méltó retorikával történő befolyásolását szolgáló eszközként, vagy személyes projektek és törekvések felé vezető útlevélként kezelték ezt a projektet.

Az ALDE által e törvény iránt hosszú ideig kimutatott érdektelenség, az ellenzék gyengesége és egyes PSD-s politikusok kisszerű számítása közepette Magyarország tette a dolgát

és szorosabbra fonta kapcsolatát az Exxonnal, a két fél hivatalosságai pedig június közepén aláírtak egy oktatással és kutatással kapcsolatos megállapodást. Ezzel szemben mi nem voltunk képesek felfogni, hogy a stratégiai partnerség nemcsak védelmi politikákat, hanem gazdasági együttműködést is jelent, melyben mindkét félnek egyaránt van nyerni és kínálni valója.

Miközben a PSD egy olyanfajta retorikát akart érvényesíteni, mely tisztán populista jellegű és azzal akarja a választókat magához csábítani, hogy azt a benyomást kelti, mintha megküzdene a korporatista kolosszusokkal, a szociáldemokraták arra ébredtek, hogy egy sokkal ügyesebb és nagy tettekre kész szereplő jelent meg a tárgyalóasztalnál: az RMDSZ. Amelyik, ahogy azt éveken keresztül tette a Parlamentben, egyik vagy másik oldal felé billenti majd ki a mérleg nyelvét. Vagyis mások sokkal jobban ismerik a belpolitikánkat, mint mi.

A PSD ellentámadása

Jelen pillanatban nincs már semmilyen határidő az offshore-törvény elfogadására, így aztán a jogszabálynak az ipari és szolgáltatási bizottságnak történt visszaküldése lehetőséget ad majd a PSD-nek, hogy megpróbálkozzon két fegyver felhasználásával.

Először is megpróbálja majd a lehető legtovább halasztani azt a pillanatot, amikor újra szavazni kell a törvényről. Miért? Mert ha az Újpanád–Csanádpalota interkonnektor kapacitás-lekötési pályázatot megnyerő három cég december 15-ig nem köti meg a szerződéseket a földgáztermelőkkel, előbb az 1,75 milliárd köbméteres kapacitásra, majd a 3,7 milliárd köbméteresre, kénytelenek lesznek elállni ettől és új pályázatot kell kiírni.

Ez tökéletes alkalom lesz a PSD számára a nacionalista retorika bevetésére.

Eközben a hőmérséklet csökkenése és a gázfogyasztás növekedése közepette a PSD újra előveszi majd azt az elképzelést, hogy rögzíteni kell a gázár felső szintjét, egy mindenki számára megtámogatott ár koncepcióját támogatva, amibe egyaránt beletartoznának a szegények, de azok a fogyasztók is, akik úszómedencéjük, vagy szaunájuk fűtésére használják a gázt. Ez már idén nyáron is piacra került, de csírájában halt el, mert az azt képviselők, vagyis Orlando Teodorovici és Darius Vâlcov nevetségessé váltak.

Egyes információk szerint e lépés kezdeményezői már tapogatóztak az Európai Bizottságnál, de nulla esélye van annak, hogy Brüsszel belementjen a szabadpiaci elvek megsértésébe. Ha ez a terv megvalósul, akkor Románia ellen kötelezettségszegési eljárás indulhat, ugyanakkor a regionális összekapcsolási projektek is megkérdőjeleződhetnek.

A PSD az ulranacionalista retorikával az autarchiát és elszigetelődést kockáztatja, olyan több éves erőfeszítéseket ásva alá, melyekkel az országos tranzitrendszerünket igyekeztünk korszerűsíteni, hogy megerősítsük energetikai biztonságunkat és megszilárdítsuk a gáziparunkat.

Képes lesz a PSD annak ellenére aláaknázni a Transgazt és a Romgazt, hogy a két cég nyereségét az utóbbi két évben a költségvetési hiány fedezésére használták fel? Fontosabb lesz a képzelt ellenféllel folytatott harc, mint Románia stratégiai érdeke?

Az ALDE, a PNL és az USR opciója

A három pártnak először van konkrét esélye arra, hogy a szavazógépen keresztül érvényesítsék az ezzel a törvénnyel kapcsolatos saját módosítóikat, a román állam, a fogyasztók, a befektetések serkentése érdekében anélkül, hogy bárkinek is a termelőket kellene siratnia.

Románia számára számos lehetőséget nyújthat a fekete-tengeri gáz kitermelése. Újra megerősítheti petrolkémiai iparát, új technológiákba, kutatásba és fejlesztésbe fektethet be, kibővítheti a gázvezeték-hálózatát, pénzt tehet félre a következő nemzedékek számára, bármit megtehet!

A három pártnak pedig alkalma van elmagyarázni az embereknek, hogy a fekete-tengeri projekt befagyasztása arra ítélné Romániát, hogy 14 év múlva, amikor a jelenlegi gázkitermelési lehetőségek kimerülnek, az Északi Áramlat 2-n, vagy a Török Áramlaton keresztül érkező orosz gáztól függjön.

Az ezzel az országprojekttel kapcsolatos szavazatok átrendeződése a PSD-t azzá a párttá változtatja majd, amely az elszigetelődést hirdeti és „A haza nem eladó” típusú standard diskurzus mögött egy több milliárd eurós projektet sodor veszélybe.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.