A románok szerencséje és pechje

Arra hívják fel a hazai potentátok figyelmét – joggal –, hogy súlyos hibákat követnek el a románok érdekeit illetően. De úgy tűnik, nem használ. A románok szerencséje, hogy még vannak nyugati vezetők, akik szembeszállnak a Dragnea-rezsim fejeseinek autizmusával, felmutatva nekik a sárga lapot, mert

megtorpedózzák saját állampolgáraik érdekeit. És implicit módon nyugati partnereik érdekeit is.

Íme, például, a bukaresti vezetők valóságra ébresztésének dicséretes kísérlete, amire Manfred Weber bajor keresztényszocialista vállalkozott, aki az Európai Parlament legjelentősebb szervezetét, nevezetesen a néppárti csoportot vezeti és Jean-Claude Juncker utóda lehet majd az Európai Bizottság élén. A befolyásos politikus, miután Dăncilă kormányfővel megbeszéléseket folytatott a korrupció és az igazságszolgáltatás témájáról, kijelentette, hogy „rendkívüli mértékben aggasztja a romániai helyzet”.

Reakciójából az derült ki, hogy „Románia visszalépéseket tesz a korrupció elleni harc terén”, az országban „nyomást gyakorolnak az igazságszolgáltatás függetlenségére”, „idén nyáron rendfenntartó erők által megvert embereket lehetett Bukaresten látni, és – őszintén – ez elfogadhatatlan”, továbbá „a korrupcióellenes harc nem luxus, hanem abszolút szükségszerűség, hogy megóvjuk polgárainkat és vállalkozásainkat az állam visszaéléseitől”.

Egyetlen jóhiszemű ember sem vitathatja Weber megjegyzéseinek igazságtartalmát és aggodalma ténybeli alapját, melyet most világosabban fejezett ki, mint bármely másik nyugat-európai tisztségviselő a múltban.

Egyetlen józan ember sem fogja vitatni, hogy a felelőtlen román felelősök, Liviu Dragneával, bábkormánya kormányosával az élen és

az egyre törékenyebb PSD–ALDE-s parlamenti többség aláássa a román gazdasági érdekeket.

Például amikor befeketítik a németeket, hogy pontokat szerezzenek Iohannis-szal szemben és Moszkva kedvére tegyenek. Végül még Berlin rendkívül diplomatikus nagykövete is kilépett tartózkodó álláspontjából, hogy kiemelje, a befektetések amiatt a bizalmatlanság miatt akadoznak, melyet a bukaresti vezetők táplálnak a német üzleti körökben. Többek között az ilyenfajta támadásokkal. És a bocsánatkérések elmaradásával, miután azok megtörténtek.

Ezek az – önmagukban üdvözlendő – nyugat-európai reakciók, sajnos, egy kicsit elégtelenek. Nemcsak azért, mert egy párbeszéd úgy, ahogy összeférhető értékekkel rendelkező, a többieket meghallgatni és komolyan venni hajlandó beszélgetőtársakkal lehetséges. Ezeknek a reakcióknak egyértelműen sokkal drasztikusabbaknak kellett volna lenniük, hogy megküzdhessenek egy olyan Dragnea-rezsim szemtelenségével, aljasságával és lelkiismeretlenségével, melynek a nyugati partnereket elidegenítő és jogállamot lebontó politikája Románia kleptokráciaellenes többségének megosztására irányuló lépéseivel jár kéz a kézben. A román demokrácia és gazdaság, valamint az európai értékek ellen széles arcvonalon elindított

dragnióta roham durvaságához képest a nyugati tisztségviselők ellenvetései eléggé óvatosak és megkésettek.

Sajnos, ezekre csak egy széles körű önlejárató tevékenység után került sor, mely mostanság abban a fájdalmas, ha nem éppen döntő vereségben öltött testet, melyet Angela Merkel sorozatos hibái okoztak a német kereszténydemokráciának. Egy mérhetetlen hatalomvágy késztette őt túl sokszor arra, hogy szédítő kanyarokat tegyen balra. Ezek farvizén pedig egy olyan populista jobboldali párt jelent meg a színpadon, mint az AfD, melynek semmi esélye nem lett volna, ha nincs a Merkel-kormány 2008 utáni elhibázott pénzügyi politikája, vagy azok a képtelenségek, melyeket a berlini vezetőség a határok és a migráció területén elkövetett.

Ezek a hibák és a választókra gyakorolt hatásuk újabban arra az eddig példátlan tettre sarkallták a Bundestag kereszténydemokrata parlamenti frakcióját, hogy nyíltan fellázadjon egy hivatalban lévő kancellár ellen. Így aztán a frakció leváltotta a testület éléről a kancellár emberét, Volker Kaudert,

ezzel elindítva – minden bizonnyal – a Merkel-korszak végső szakaszát.

Berlin fő európai partnere sem boldogul fényesen. Franciaország elnöke, Emmanuel Macron az ENSZ Közgyűlésén nemcsak tüzesen globalista, hanem keményen Trump-ellenes beszédet is mondott, de érvei gyengék és törékenyek. Hiszen az AEÁ elnöke egy virágzó gazdasági mérleggel és nulla munkanélküliséggel dicsekedhet. A külpolitika is Trump oldalán áll. Bár nincs híján komoly, izolacionista hajlamokból fakadó hibáknak, a Trump-adminisztráció diplomáciájának mégiscsak sikerült visszaterelni a medrükbe a nyugatellenes vizeket, melyek Obama alatt elöntötték az egész világot, Amerika, a szövetségesei és a liberális demokraták hátrányára.

Márpedig ahelyett, hogy a transzatlanti hidat erősítené, nem engedve meg az amerikai izolacionistáknak, hogy a levegőbe röpítsék, Macron nekiállt szétzúzni az utolsó pilléreket is, olyan multilateralizmust javasolva, melyben – az AEÁ helyett és ellenében – Európa – jaj! – Putyin Oroszországával, a kommunista Kínával és az iszlám fundamentalista Iránnal alkotna egy csapatot. Nehéz elképzelni ennél nevetségesebbet és a mindhármuk által lábbal tiport európai értékekkel, liberalizmussal és demokráciával szembeni nagyobb csúfságot, mely értékeket, ugye, Macron kitartóan hangoztatja. A (migránsokkal kapcsolatos saját politikájában is megtestesülő) képmutatását ezáltal ünneplő Macron történelmi öngólt rúg magának.

A politikai osztállyal, a sajtóval és az egyházakkal szembeni egyre riasztóbb bizalmatlanság által hajtott európaiaknak teljesen elegük lett a kétszínűségből.

A franciák nem véletlenül utálják Macront egy évvel egy másik, a Sorbonne-on elmondott tüzes elnöki beszéde után, sokkal jobban, mint népszerűtlen szocialista elődjét. Mert az európai gazdaság távolról sem dübörög úgy, mint a tengerentúli. Berlin pedig nemhogy nem csatlakozik Párizshoz, de – a választók nyomására – egyre több jelét adja annak, hogy érzékelhetően jobbra fordul, leszámolva a Merkel-korszak határtalan progresszizmusával.

Ilyen körülmények között a kelet-európaiak minden korábbinál távolabbra kerültek a nyugatiaktól. A románoknak pedig – láthatóan – nagy pechjük van. Hiszen a nyugati Európa tekintélyének progresszív leértékelődése nem fokozza a bukaresti redemokratizálási reményeket, Liviu Dragnea tekintélyének rohamléptekkel zajló megkopása dacára.

Nyilvánvaló, hogy a demokráciának köszönhetően, ha a Nyugat mégis túléli a mostani helyzetet, a dolgok nyugaton előbb-utóbb rendeződnek és helyreállnak, bármekkora könnyáradatot okoz majd még a Brexit és bármennyi röhögést aratna még Donald Trump az amerikai nagyság helyreállítása felé vezető úton.

Mivel a gazdasági sikerek egy újraválasztás győzelmét hozhatnák a jelenlegi amerikai elnöknek, meglehet, hogy az AEÁ-val zajló konfrontációra végül

nem Trump barátai fognak ráfaragni, hanem azok serege, akik továbbra is – zavartalanul – ellene fogadnak.

De eközben a románok, akiket egyre jobban megosztanak a PSD kísérletei, hogy a növekvő népszerűtlenségén olyan polarizáló diverziókba kapaszkodva javítson, mint az a népszavazás, mely mindenről szól, csak a hagyományos családról nem, egyre rozogábbnak látják a helyzetüket a szabad, demokratikus és büszke nemzetek csapatában. De, nyilvánvalóan, nemcsak a románok veszítenek.

Velük együtt veszít a szabadság, a demokrácia és egy olyan Európa, mely – Putyin Oroszországának örömére – egyre megosztottabbnak és debilebbnek mutatkozik.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.