// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

A tüntetések korlátozására és a fiktív Facebook-felhasználók kiiktatására készül a PSD

// HIRDETÉS

A gyülekezési jog módosítására már születtek javaslatok, de egyelőre a sötétben tapogatóznak annak kapcsán, hogyan szálljanak szembe a Facebookkal.

Az augusztus 10-i tüntetés tanulságait levonva módosítaná az 1991/60-as számú gyülekezési törvényt Carmen Dan belügyminiszter, derült ki a Szenátus védelmi bizottságának mai ülésén. Szerinte a csendőrparancsnok a törvény szerint járt el az erőszakos tüntetőkkel szemben, így Klaus Iohannis államfő és Augustin Lazăr főügyész politikai megfontolásból indítottak bűnvádi eljárást a csendőrség illetékesei ellen. A szociáldemokrata párti szenátorok

az internettel, pontosabban a Facebookkal szemben is intézkedéseket javasolnak, mivel több száz hamis felhasználó van a Győzelem téri tüntetések szervezői között, akik vandalizmusra és erőszakos cselekedetekre bujtogattak.

Konkrétumokról egyelőre nem esett szó, csak arról, hogy vissza kell szorítani a fiktív Facebook-felhasználókat, és meg kell büntetni a bujtogatókat és gyűlöletkeltőket. 

Az is elhangzott, hogy végérvényesen tiltsák be a tüntetéseket a bukaresti Győzelem téren, aminek a lehetősége már 2017 februárjában is felmerült. A gyülekezési törvény módosításának szükségességéről Speranța Cliseru, Bukarest prefektusa és Șerban Nicolae szenátor is beszélt.

A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) közleményben tudatta: a PSD a békés tüntetések korlátozására készül, az ezzel kapcsolatosan elhangzott nyilatkozatok a PSD vezetőségének diktatórikus hajlamairól árulkodnak. George Dircă szenátor szerint a mai meghallgatás egy bohózat volt, melyet azzal a céllal szerveztek meg, hogy felmentsék a felelősség terhe alól azokat, akik a tömeg erőszakos feloszlatásáért feleltek. 

Az USR is módosítaná a gyülekezési törvényt, de oly módon, hogy az ne sértse a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát,

sőt, a tüntetésszervezés könnyítését vonja maga után. Javasolják, hogy online is lehessen tüntetéseket bejelenteni, és a bejelentés elmulasztása ne adjon okot a feloszlatásra. A szimultán gyülekezések lehetőségét is megteremtenék, ugyanis az önkormányzatok gyakran azzal lehetetlenítenek el egy tüntetést, hogy rászerveznek egy másikat. Az USR azt is szeretné elérni, hogy korlátozások nélkül, bármilyen közterületen lehessen tüntetni, az erőszakszervek pedig csak az erőszakos demonstrálókkal szemben lépjenek fel, és hagyják, hogy a békés tüntetők folytathassák akciójukat.

A gyülekezés szabadságához való jogot egyébként nemcsak az alkotmány, illetve a gyülekezési jogra vonatkozó 1991-es évi 60-as törvény, hanem az alapvető emberi szabadságokról és jogokról szóló nemzetközi egyezmény is garantálja.

Az, hogy szükség van a törvény módosítására, mi sem illusztrálhatja jobban, mint a románoktatás módosítása miatti, e heti megmozdulások körüli szervezési nehézségek. De egészen biztosan nem ez motiválja a kezdeményezőket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.