// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Európa messze van a Fellegvártól

// HIRDETÉS

Kettős vereséggel esett ki a CFR focicsapata a luxemburgi Dudelange ellen.

Nincs annál rosszabb érzés egy focista pályafutásában, amikor a nézők egy része az 54. percben megindul hazafelé a sorsdöntőnek kikiáltott meccsről, a másik része pedig hol az ellenfél passzaira ollézik, hol a saját csapatát fütyüli ki. A CFR minimális jegyárakkal becsábított tízezer nézőt a Dudelange elleni visszavágóra, de az idegenben összeszedett 0-2-es hátrány ledolgozása helyett másodszor is kikapott a luxemburgi bajnoktól. 

Hiába tűnt úgy az első félidőben, hogy a kolozsvári csapat képes kontrollálni a meccset, és helyzeteket kidolgozni, gólokat a vendégek lőttek a második elején, Daniel Sinani előbb Ionita, majd Males eladott labdáját büntette. 

Turpel találata után már 0-3 is volt az állás, és bár a végén També és Omrani faragott a különbségből, a hitehagyott CFR 2-3-as vereséggel és 2-5-ös összesítéssel búcsúzott az Európa Ligától is. 

Fotók: Manases Sándor

A főleg német és francia játékosokból álló Dudelange pedig feltette a luxemburgi focit az európai kupák térképére, elsőként jutott be egy európai kupa csoportkörébe. A CFR-re viszont újratervezés vár, hiszen a májusban bajnokságot nyerő csapatot éppen egy sikeres európai kupaszereplés reményében vásárolták össze, amely az UEFA eurómillióit hozhatja újra a klub kasszájába. Ezek a pénzek azonban most egy 19 421 lakosú luxemburgi kisvárosba mennek.

Alig egy hónapja Edward Iordănescu edző belebukott a Malmö elleni hazai vereségbe. Utódja, Antonio Conceicao oda-vissza kikapott a Bajnokok Ligájában a magyar bajnok MOL Vidi által kiejtett Dudelange-tól. Az idén román csapatok ellen még veretlen CFR számára nemcsak a BL, hanem az EL csoportköre is túl nagy falat volt.

Nemcsak a CFR, hanem a FCSB is búcsúzott az EL negyedik selejtezőkörében, miután a bécsi kétgólos vereség után hazai pályán csak 2-1-re verte az osztrák Rapidot. Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy egyetlen romániai focicsapat sem jutott el az európai kupák csoportköréig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.