// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Torokszorító képek: így néz ki most a kiégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palota (KÉPRIPORT)

// HIRDETÉS

Szomorú látványt nyújt a szombat estig a Szent László tér egyik ékességének számító épület.

Mint azt megírtuk, szombaton éjjel teljesen leégett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota tetőszerkezete és felső szintje. Vasárnap délelőtt kimentünk a város főterére, hogy saját szemmel győződjünk meg arról, mekkora kárt okozott a tűzvész a város egyik legszebb épületében.

Az ilyenkor rendszerint nyüzsgő téren most is sokan voltak, de nem csupán azért uralkodott szokatlan csend, mert hétvégére rendszerint lezárják a teret a gépjárműforgalom elől. Az emberek döbbenten, kisebb-nagyobb csoportokban állva nézték, illetve fényképezték a katasztrófa nyomait. Fél tizenegykor értünk ki a térre, ekkor a teljesen kiégett tetőszerkezet jobb oldala még füstölgött. Egy tűzoltóautó kosara épp ekkor emelkedett a magasba, hogy a tömlővel fentről oltsa el a tüzet. A téren még mindig kesernyés, égett szag terjengett.

Ahogy közelebb értünk az épülethez, egyre jobban szembe tűntek a károk. A tetőszerkezet teljesen kiégett, az impozáns saroktorony egyszerűen eltűnt. Vagy megsemmisült. Hátborzongató.

Így néznek ki az épület dísztermének ablakai.

És akkor ugyanez közelebbről. Egy váradi polgár azt írta a tűzvész kapcsán a közösségi oldalán, hogy olyan, mintha egy közeli rokonát veszítette volna el. Nos, köztudomású, hogy a váradiak különösen lokálpatrióták, rajonganak a városukért. Fokozottan érvényes ez jelen sorok szerzőjére, aki elszorult torokkal járta körül az épületet. Mint oly sokan, gyerekkoromban jómagam is sokat jártam itt, hiszen a kommunizmus idején itt működött a megyei könyvtár. És, bár ez nem igazán dicsőség, másodikos koromban, valamikor 1986-ban vagy 87-ben abban a díszteremben – vagy valamelyik szomszédos teremben, a pontos helyszín ennyi év után a múlt ködébe vész – avattak úttörővé, amelyből – amint ezen a képen is látszik – csupán néhány kormos, csupasz fal maradt.

Így néz ki az épület a másik oldalról. A tűzoltók szorgalmasan locsolták a még mindig izzó parazsat.

Messziről olyan, mintha nem is történt volna semmi. Csak aki jóformán nap mint nap látta az épületet, azt tölti el valamilyen baljós hiányérzet. Hiszen sehol sincs a palota teteje!

A legfrissebb hírek szerint egyébként egy helybeli polgárnak szombaton este feltűnt, hogy furcsa villanások világítják be a palota homlokzatát – valószínűleg rövidzárlatos lehetett a díszkivilágítás.

Egy másik polgár arról mesélt, hogy jó egy órával a tűz előtt értesítette a tűzoltókat, hogy a Pável utcában, amelyre a palota mellékhomlokzata néz, kigyulladt egy lámpaoszlop kábele. A tűzoltók azonban – bár az önkormányzati rendészek is értesítették őket – nem vonultak ki, a kábelt végül a hamarosan eleredő eső oltotta el.

Ennek kapcsán Alexandru Csilik, a Bihar megyei katasztrófavédelem parancsnokának első helyettese egy vasárnap délutáni sajtótájékoztatón elmondta: ilyenkor az az eljárás, hogy a tűzoltók értesítik az áramszolgáltatót. Ez most is így történt, azonban a villamos művek kiszálló munkatársai nem találtak hibát.

Az utcában amúgy az elmúlt napokban többször is gond volt az áramellátással.

Hát ez most a helyzet. Az önkormányzat és a görögkatolikus püspökség gyűjtést hirdetett a palota felújítására, Ilie Bolojan polgármester közölte, hogy az önkormányzat saját forrásokból is hozzájárul az épület helyreállításához.

Remélhetőleg sokan megmozdulnak, és az összefogás nyomán néhány éven belül ismét teljes pompájában állhat majd Nagyvárad egyik dísze.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.