Kilencvenhat éves korában szerdára virradóra elhunyt Szepesi György legendás rádiós sportriporter.
A hírt – amelyről elsőként a Nemzeti Sport számolt be – Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke megerősítette az MTI-nek.
Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten.
A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták. Úgy érezte, hogy a pálya széléről többet tud nyújtani a sportnak. Ez utóbbit szó szerint kell érteni, mert 1945-ben rádiós lett, s az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6-3, az „évszázad mérkőzése”, amelyet milliók hallgattak idehaza, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés:
ő az Aranycsapat 12. játékosa.
Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, s kesereg balsiker, vereség esetén.
Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, s sorozatban tizenöt ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban. Egy híján ötven magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott, az 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda-válogatott döntő mérkőzésén például egy ország kiáltotta vele: „Lőj, Dömötör!” Emellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország-Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar-osztrákon bemutatkozott sportriporterként.
A sport mellett a politikai újságírásba is beletanult: 1975 és 1978 között a rádió bonni tudósítója volt, 1981-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Rádió Szórakoztató és Sportfőosztályának vezetőjeként dolgozott.
Társadalmi megbízatásokat is vállalt szeretett sportágában:
1979 és 1986 között volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, elnöksége idején szerepelt utoljára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon, a balsikerű 1986-os mexikói tornán.
1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, s tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.
Szepesi György munkásságát számos elismerés övezi: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket tünteti ki. 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is. 1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben FIFA-érdemrendet kapott.
2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média különdíját vehette át. 2016-ban Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Életműdíját kapta meg. A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a magyar újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át.
Mi mással is búcsúzhatnánk tőle, mint a legendás 6-3-mal, és hasonlóan legendás kommentárjával?