„Mit csináltál, Anna? Megvert az Isten!”

„Már román világ volt, '20-ba, amikor megláttam a napvilágot” – kezdődik Anna története, Bocskor Bíborkának, a Magashegyi Underground székelyföldi származású énekesnőjének hangján elbeszélve. Annával találkozhattam volna korábban, hiszen a pályája a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumból indult, megjárta többek közt a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumot is, de úgy alakult, hogy csak a napokban, Gyergyószentmiklóson, a Tarisznyás Márton Múzeumban keresztezték egymást az útjaink.

És hogy kicsoda Anna? Egy kitalált személy, aki azonban bármelyikünk nagyanyja vagy dédanyja lehetne, akinek a figurája néhány ifjú néprajzos és muzeológus fejében született meg, hogy aztán egy sajátos hangulatú, a rendtartó székely falu tárgyi kultúráját korszerű audiovizuális élményvilággal ötvöző kiállítást építsenek fel e „valóságosan fiktív” karakter köré.

Anna a mindenkori kisember, akinek a története a „nagy” történelem egyfajta lenyomata, aki nem alakítója, csak elszenvedője az eseményeknek – meséli Szőcs Levente muzeológus, a kiállítás egyik ötletgazdája, akivel együtt sétálunk át a tárlaton. Anna igazából egyetlen nagy hibát követ el életében: tizenhét évesen hagyja magát elcsábítani egy falusi bálban. A baj megtörténik: „megesik” a lány – ami a hagyományos székely falusi környezetben hatalmas szégyennek számított akkoriban.

Annának választania kell.

Az egyik lehetőség, hogy megtartja a gyermeket, de hozzámegy egy vénlegényhez, aki még hajlandó elvenni – így maradhat otthon, a faluban.

A másik lehetőség, hogy „elteteti” a gyermeket, aztán vonatra ül, és elmegy városra szolgálni.

A kiállítás sajátossága, hogy mindkét alternatívát felkínálja, mindkét életpálya-lehetőséget megmutatja, és ezáltal arra készteti a látogatót, hogy feltegye a kérdést: melyik a jobb választás? Van-e egyáltalán jó választás ilyen élethelyzetekben? És főként: ő hogyan döntött volna, hogyan döntene… Anna helyében?

Anna tehát feleségül megy a vénlegényhez / elveteti a magzatot egy javasasszonnyal; neveli a gyermekét, aki nem hasonlít az urára / elmegy szolgálni egy zsidó gyároshoz; éli a falusi parasztasszonyok mindennapjait / polgári miliőben él cselédként; évekig ápolja a nagybeteg, magatehetetlen férjét / végignézi, ahogy a gazdáit elviszik a fasiszták; végignézi, ahogy mindent elvesznek tőlük a kommunisták / agitátornak áll, mert bízik a szebb jövőben; és aztán valahol, valamikor ezek az életút-lehetőségek találkoznak, Anna gyári munkásnőnek áll, beköltözik az új világ egyik panelmonstrumába, megöregszik, belenyugszik mindenbe, hogy elrontotta az életét, hogy végiggyalogolt rajta a történelem, hogy nincs mit tenni, ilyen az élet. El kell menni a legénnyel a csűr mögé, meg kell hajtani a fejet, ha jönnek az ilyen-olyan rendszerek, el kell fogadni, hogy ennyit adott a Fennvaló vagy a Sors, és várni az elkerülhetetlent.

„De ha tehetném, az egészet elölről kezdeném” – ezzel a késő bánattal zárul a monológ.

Anna örök.