// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Ne reménykedjünk, a kormány nem fékezi meg a gázárat

// HIRDETÉS

Majdnem hozott egy baloldali intézkedést a baloldali kormány, aztán gyorsan meggondolta magát.

Levették a pénzügyminisztérium honlapjáról azt a tervezetet, amellyel a kormány gátat akart szabni a hazai kitermelésű földgáz drágulásának. Ezt maga a pénzügyminiszter jelentette be ma Konstancán azzal, hogy a hatósági árszabályozásról majd akkor lesz szó, ha erre mindenki felkészült.

A lakossági gázár tavaly április, azaz a teljes liberalizálás óta tíz százalékkal nőtt, de a miniszter, Eugen Teodorovici szerint nem az egészséges versenynek köszönhetően, hanem amiatt, hogy a piacot két nagyvállalat (a Romgaz és az OMV Petrom) uralja, amelyek felváltva és megalapozatlanul emelik az áraikat, miközben hanyagolják azokat a beruházásokat, amelyeket megígértek. 

Ráadásul az egyik vállalat 100 százalékban, a másik 70 százalékban állami tulajdonban van, mutatott rá a pénzügyminiszter. Az államnak ezeken a vállalatokon keresztül nem a minél nagyobb profit kellene legyen az érdeke, mondta a miniszter, hanem hogy olyan áron szolgáltasson gázt, amely bátorítja a gazdaság fejlődését. A miniszter a két nagyvállalat igazgatótanácsában ülő minisztériumi alkalmazottaknak is beszólt mondván, biztos nagyon fáradtak voltak azokon az üléseken, ahol a gázáremelésekről döntöttek.

A minisztérium szerdán jelentette be, hogy megawattóránként 55 lejben szabná meg a hazai kitermelésű gáz árát a szolgáltatóknál 2021. június 30-ig sürgősségi kormányrendeletben. (Ugyanaznap szólt az ANRE is, hogy 5,8 százalékos drágítást engedélyezett a gázszolgáltatóknak.) A kőolajkitermelő vállalatok egyesülete a drágítás megfékezésének tervére csütörtökön azt válaszolta, hogy az intézkedés érzékenyen érintené a termelőket, és növelné az ország függőségét az energiaexporttól.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.