Hamarosan megtudjuk, hogy Dragnea nemzeti forrásokat kínált-e a szabadságáért cserébe

Észrevetted? Az aljasság napján, amikor leterítették az igazságszolgáltatást, a teleormani bukott diák azzal állt a világ elé, hogy miként fogja majd ő megvédeni Románia forrásait, vagyis a fekete-tengeri gáz Romániáé marad és így tovább, meg bla-bla-bla.

Első látásra egy megfáradt ember harcol a globális falka ellen,

mely „gyarmatot csinál belőlünk”, mely nem akarja, hogy „több pénz legyen a románok zsebében” és más hasonlók, ismered már a szocialista banda szövegeit. Ha viszont egymás mellé teszed a dolgokat, akkor a helyzet a következőképpen áll: ez jelzés azoknak a nagykövetségeknek, melyek elítélni merészelik a Szociáldemokrata Párt (PSD) igazságszolgáltatás elleni rohamát, jelzés a nyugati befektetők felé, akik nélkül amúgy Románia, mióta lenullázta az iparát, még egy csövet sem tud a hullámokba ereszteni: „Ha nem adtok nekünk szabad kezet, akkor az országaitokból érkező befektetők előtt zárva lesznek az ajtók.”

Ez a jelzés elsősorban az Egyesült Államoknak szól, a július 4-i üdvözletek pedig csak megerősítik azt, hogy Dragnea mindenképpen tárgyalni akar – már van egy felfüggesztett börtönbüntetése, ha újra elítélik, ez súlyos éveket jelent a rácsok mögött. Azt választotta, hogy

rossz rendőr lesz a tévében és ügyeletes nyávogó a kulisszák mögött.

Ha ez a manővere nem jön be, akkor a saját pártja szurkos üstjében fog főni, azok éljenzése közepette, akik korábban az ajtót nyitogatták előtte.

Mit tesznek majd a nagykövetségek? Általában közvetlenül minden egyes marhaság megszavazása után a jogállamiságról és értékekről tettek határozott kijelentéseket; ők biztosították a lélegzetvételnyi oxigént, amely még felszínen tudta tartani a debilis demokráciánkat. Ezzel szemben mi van most? Néma csend. Plusz: Tăriceanu egy nappal az aljasság után elmegy elmagyarázni nekik, hogy a roham valójában nem roham, hanem az ügyészek és bírák, a párhuzamos állam gonoszai által bántalmazott polgár megvédésére irányuló igyekezet. De ez csak színjáték, egy bohózat.

A civilizált országok és különösen az Amerikai Egyesült Államok nem tárgyalnak sem terroristákkal, sem zsarolókkal;

ezek előbb-utóbb elcsúsznak egy banánhéjon, vagy elüti őket egy hajó valamelyik gyalogátjárón. Most sem lesz ez másképpen, akármennyire is bízik a szocialistoid banda a forrásokat a szabad kezekért cserébe alkuban, akármennyire is igyekezne szemezni a Fehér Házzal a teleormani milicista. Ha lenne egy képzett nép és egy politikusi bűbájokkal szemben immunis rendszer, akkor az állam intézményei magyarázatokat követelnének, és nem tudom, lenne-e Romániának annyi börtöne, hogy a román politika összes ügyeskedője elférjen bennük. Akkor talán több millióan lennénk az utcákon és a videlei titkárnő (Carmen Dan belügyminiszter – a szerk.) csendőrei már nem mernének könnygázzal lövöldözni.

A játék még zajlik – és bár a stadion alá van aknázva, a szocialista csapat a bírókra gondolva reszket: a bon entendeur, salut!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.