Kiket ver át a PSD, az ALDE és az RMDSZ?

Bár egyre nyilvánvalóbbak az (RMDSZ által hatékonyan támogatott) PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) hatalom tekintélyelvű tendenciái és kisiklásai,

Románia még mindig a demokrácia mezején található. Legalábbis formálisan.

Mert a legutóbbi választás alkalmával szigorúan tiszteletben tartották a demokráciát szavatoló három elemet (1. A szavazati jog biztosítása; 2. Tisztességes választások megszervezése; 3. Tájékozódáshoz való jog). Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de a Cioloş-kormány által megszervezett választás a demokratikus standardok tiszteletben tartása szempontjából példamutató volt. Még a fake news-ok zuhataga közepette problematikus 3. pontot is sikerült biztosítani, tekintettel arra, hogy senkit sem cenzúráztak és mindenki nyilvánosságra hozhatta programjait és jelöltjeit és érvelhetett mellettük.

Azt a tényt, hogy a PSD egy szociáldemokrata párt látszatát keltve indult a választáson, az ALDE pedig egy liberális párt álarca mögött, aztán utólag mindkettő populista pártnak bizonyult, a legrosszabb fajtából, nem lehet a választást megszervezők rovására írni, mint ahogy a „kormányprogram” nevű átverést – amelynek légből kapott jellege közvetlenül a jelöltek felelőssége volt –, szóval ezt sem lehetett előre, adminisztratív eszközökkel büntetni.

A hatalomátvétel óta a PSD és az ALDE nem tett egyebet, mint – ahogy azt elsőként a francia külügyminiszter, Jean-Yves Le Drian kimondta – igyekezett támadni, vagy megakadályozni a politikai osztályt érintő igazságszolgáltatási eljárásokat és megtalálni azokat a többé-kevésbé kifinomult módszereket, melyekkel a bírói hatalom a politikai alá rendelhető. Másképp mondva,

maguk alá próbálták gyűrni a hatalmi ágak szétválasztását, a liberális demokráciák alapelvét.

Ezért aztán elmondható, hogy Románia az igazságszolgáltatásról szóló törvényeken végrehajtott módosításokkal (különösen a kihirdetésük egyre valószínűbb hipotézise mellett) de facto belépett az illiberális demokráciák kategóriájába. És minthogy az ilyenfajta rezsimeknek a hatalmon maradás a létcéljuk, elképzelhető, sőt nagyon is valószínű, hogy a következő választás a cikk elején említett három elem nyilvánvaló megsértését hozza majd el, ami formálisan is kivezeti majd hazánkat a demokráciák közül. Amilyen óriási érdekek mozgatják a PSD–ALDE csoportosulást, és ahogyan ezek a pártok (melyeket mégiscsak alig 3 millió szavazó választott meg egy 18 milliós választói testületből) a parlamenti ellenzékkel és a civil társadalommal viselkednek, valamint amilyen csalást súroló módszereket alkalmaznak a kormányzati aktus során, nagyon sok derűlátásra van szüksége az embernek, hogy el tudja képzelni csalás nélkül a következő választást.

A PSD és az ALDE egy nagy hazugsággal szerezték meg a hatalmat:

szociáldemokrata, illetve liberális pártnak állították be magukat és egy állítólagos – szürreális jellegű, Ioan Budai-Deleanu Cigányiászába illő passzusokkal megtűzdelt – kormányprogramot lobogtattak. Kormányra kerülve lévén továbbra is fehérnek mondják a feketét és feketének a fehéret, bejelentik, hogy szigorúan betartják a „kormányprogramot” (holott a választási kampányban senki sem hallotta őket az igazságszolgáltatási rendszer aláaknázásáról és több ezer mindenféle bűnöző szabad lábra helyezéséről beszélni, vagy arról, hogy a jövőben szinte minden bűncselekményt kigyomlálnak a büntető törvénykönyvből és gyakorlatilag törvényesítik a hivatallal való visszaélést és a közpénz ellopását), továbbá, hogy a román gazdaság dinamikáját irigyli mára minden nyugati ország, melyek nem tudják már, milyen akadályokat gördítsenek elénk, a románok életszínvonalának a feltartóztathatatlan növelését meggátolandó.

A tisztességes polgárok körében nem túlságosan népszerű bűnözést támogató lépéseket az Európai Unió követelményeiként állítják be idehaza, és amikor a nyugati nagyhatalmak képviselői felháborodásuknak adnak hangot e kezdeményezések miatt,

a parlament törvényhozási joga és az őket a helyzet ismeretében megválasztó románok akarata nevében teszik őket helyre.

Amikor a helyzet durvábbá válik és az európai fórumok előtt kell magyarázatokat adniuk, hirtelen szerénnyé és naivvá válnak, azt mondják, hogy csak az európai törvényekkel és az Alkotmánybíróság elvárásaival akarják összhangba hozni a román jogrendet, hogy készek újra megvitatni a nyilvánosan botrányos aspektusokat, hogy aztán hazatérve még dühödtebben menjenek neki csákányokkal a demokrácia tartópilléreinek.

Mindnyájan tudjuk, hogy hazudnak: nem hiszem, hogy Romániában (itt azért a felelősségteljes, többé-kevésbé tájékozott emberekre gondolok) vagy a nyugati kancelláriák környékén bárkiben is kétségek lennének a Dragnea–Tăriceanu–Kelemen csapat rossz szándékait illetően! A gond az, hogy a demokrácia ezen ellenségeit az idő múlásával egyre nehezebb lesz megállítani. Folyamatosan csonkítják Románia elnökének hatásköreit, az igazságszolgáltatás egyre közelebb érzi gerincéhez a politikum nyergét, az állam intézményeit a pártok hűséges emberei lepik el, akik csakis azok érdekeit nézik, akik odahelyezték őket.

Mindnyájan képesek megesküdni, hogy a hazugság igazság és az igazság hazugság.

A nyugatiak is nagyon jól tudják, hogy ki az a Dragnea, Tăriceanu és Kelemen. Mindegyiknek van nagykövetsége Bukarestben, akik jelentéseket küldenek haza, mindegyiknek vannak sajtótudósítói és román sajtót figyelő szolgáltatói, nincs olyan tisztségviselői nyilatkozat vagy az utcai reakció, mely észrevétlenül maradna. Rendkívül naivnak kell lenni, hogy valaki azt képzelje, a nagy nyugati kancelláriák Dragnea és Popescu-Tăriceanu esetleges személyes ellenségei által közvetített rosszindulatú szavak alapján reagálnak.

Ennek ellenére eddig elég halovány volt az európai intézmények reakciója. Legalábbis hivatalos szinten. Az ok? Egyrészt a demokrácia vélelmezése. A hatalom legitim, legalábbis formális szinten, a választás tisztességes volt, a vitatott törvények még nem léptek hatályba. Másrészt Románia stratégiai helyzete, NATO-n belüli szerepe és a regionális erőegyensúly – akárcsak Törökország esetében –

kedvez az olyanfajta vezetőknek, akik számára, úgy tűnik, a demokrácia lett a fő ellenség.

Ami azonban nem jelenti azt, hogy a mélyben ne lennének nagyon viharosak a vizek. Bár a bukaresti hatalom a felszínen nagy mellénnyel rendelkezik, minden bizonnyal megkapta az összes jelet azokkal a kockázatokkal kapcsolatosan, melyeknek a felelőtlen politikával kiteszi magát. A válasz pedig majd ott jelentkezik, ahol a legjobban fáj: a gazdaság területén. De az a helyzet, sajnos, hogy a legkeményebb csapást – legalábbis az elején – nem ennek az agyatlan, Románia és lakosai érdekeitől teljesen elszakadt politikának a nagy haszonélvezői fogják elszenvedni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.