// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Útlezárásokkal tüntetnek a btk-módosítások ellen

// HIRDETÉS

Bukarestben, Kolozsváron és Brassóban is így tiltakoznak a korrupció büntethetőségének fellazítása ellen. Bukarestben a csendőrség könnygázt is bevetett.

Országszerte tüntetnek a nagyvárosokban az ellen, ahogy a parlament két és fél nap alatt úgy módosította a büntető törvénykönyvet, hogy már ne lehessen annyi visszaélés miatt büntetőjogi felelősségre vonni a döntéshozókat, mint eddig.

Bukarestben a Victoria-téren kezdtek délután gyülekezni a tiltakozók, estére mintegy háromezren jöttek ki a kormány székhelye elé a Digi 24 hírtelevízió becslése szerint. Este egy-két tucat ember úgy ült le az aszfaltra, hogy leállítsa a teret átszelő egyik sugárút forgalmát, az élő úttorlaszt némi tárgyalás után a csendőrség felszámolta.

Később a csendőrség kordonokkal vette közre az egyre gyarapodó tömeget, majd könnygázzal is megszórta. Egyelőre nem világos, hogy miért, illetve hogy a tüntetők a könnygáz bevetése előtt vagy arra válaszként dobálták meg a csendőröket műanyag palackokkal.

Brassóban pár tucatnyian tiltakoznak, de hatékonyan: a zebrán folyamatos átkeléssel zártak le egy forgalmas kereszteződést negyedórán át.

Kolozsváron pár százan vonultak át a belváros és a Mărăști negyed utcáin úgy, hogy teljes szélességében elfoglalták például a Dorobantilor sugárutat, és gyakran megálltak, leültek. Rengeteg a fiatal és a fiatal szülő gyerekekkel a menetben.

A tiltakozásnak még nincs vége, a menet csak este tíz után ér vissza a központba.

Nagyszebenben a minden nap összegyűlő Vă vedem csoport a btk legfontosabb módosításait ismertette. Utcára vonultak Temesváron, Aradon és Iași-ban is, ahol román és uniós zászlókkal gyűlt össze és állt körbe egy kisebb csoport.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.