// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A hónap végére eldőlhet, hogy kié lesz a Batthyáneum

// HIRDETÉS

Lezajlott az utolsó tárgyalás is Románia legnagyobb értékű gyűjteményének és ingatlanának perében.

Érdemben letárgyalta szerdán a Gyulafehérvári Táblabíróság a római katolikus egyház által visszakövetelt gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyét. A bírák június 20-ra halasztották az ítélethirdetést.

Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyét képviselő ügyvéd az MTI-nek elmondta, a tárgyalás során a bírák meghallgatták az egyház, illetve a könyvtár, a kulturális minisztérium és a perbe kirendelt ügyész záró következtetéseit. Míg az egyház a visszaszolgáltatás korábbi hatósági elutasítása ellen érvelt,

az állam képviselői a visszaszolgáltatást elutasító határozat megerősítését kérték.

Komáromi Attila elmondta: elsősorban arra hivatkozott a védőbeszédében, hogy a Batthyáneum visszaszolgáltatásáról egy máig érvényben levő törvény rendelkezik. Emlékeztetett rá, hogy a román kormány 1998-ban sürgősségi kormányrendeletet fogadott el egyes szimbolikus jelentőséggel bíró ingatlanok visszaszolgáltatásáról, amelyet 2002-ben a parlament törvény erőre emelt. E törvény pedig tételesen rendelkezik a Batthyáneum és más ingatlanok visszaszolgáltatásáról,

csak ezt a román állam intézményei azóta sem hajtották végre.

Emlékeztetett rá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben bírságot rótt ki a román államra, amiért 14 év alatt nem értesítette az egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyáneum ügyében. Az egyház ügyvédje tisztázta, hogy a könyvtárat, és az épület legfelső szintjén levő csillagvizsgálót Batthyányi Ignác püspök végrendeletileg a római katolikus egyházra hagyta, és a végrendeletben szereplő „Erdély provincial”, amely alapján a román állam jogutódként próbál fellépni tulajdonképpen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelenti.

Arra is emlékeztetett, hogy

a Debreceni Bíróság 1815-ben megerősítette az egyház tulajdonjogát.

A pert, amelyben ez az ítélet született, a sok adósságot felhalmozó Batthyányi Ignác püspök hitelezői indították, akik a könyvtár értékesítése útján szerették volna behajtani a tartozásokat.

Komáromi Attila elmondta, az állami intézmények jogi képviselői azt hangsúlyozták, hogy már Batthyányi Ignác sem csak az egyházra, hanem Erdélyre is hagyta a könyvtárat, Erdély pedig ma Románia része, ezért a román államot is megilleti a tulajdonjog. Azzal is érveltek, hogy nem adható vissza a könyvtár a római katolikus érsekségnek, hiszen nem az érsekség, hanem

egy egyházi alapítvány volt az utolsó telekkönyvbe bejegyzett tulajdonos.

Komáromi Attila úgy vélte: meggyőzően sikerült minden olyan érvet cáfolni, amelyet a visszaszolgáltatás elutasítására hoztak fel az állami intézmények jogi képviselői.

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították. A jelenleg folyamatban levő elsőfokú peres eljárást a római katolikus érsekség indította, miután 2015 novemberében a román restitúciós bizottság elutasította a könyvtár visszaszolgáltatását. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.