// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Egységfrontot alkotott Románia, Magyarország és Csehország az EU-val szemben

// HIRDETÉS

Az Európai Külügyi Szolgálat közös állásfoglalásban akarta elítélni Washington döntését, miszerint Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti az amerikai nagykövetséget. Nem sikerült.

A román külügyminisztérium úgy ítélte meg szombaton, hogy egyoldalú az Európai Külügyi Szolgálat szövege, amely az izraeli diplomáciai képviseletek Jeruzsálembe való költöztetéséről szól.

„A régió igen összetett helyzetét tekintetbe véve, a román külügyminisztérium arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Külügyi Szolgálat által a tagállamok képviselői elé terjesztett szöveg nem kiegyensúlyozott, mert egyetlen elemre fekteti a hangsúlyt, mégpedig az izraeli külügyi képviseletek Jeruzsálembe költöztetésére. Megjegyezzük, hogy más európai uniós tagországok, Magyarország és Csehország is hasonló módon foglaltak állást. Ez után az elemzés után, a külügyi szolgálat szintjén az a döntés született, hogy egy nyilatkozatot adnak ki Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében” – tájékoztatott a Külügyminisztérium közleménye.

A The Times of Israel napilap internetes kiadása a Chanel 10 izraeli televízióra hivatkozva azt írja, hogy Románia, Csehország és Magyarország segítettek Izraelnek, hogy megakadályozza, hogy az Európai Unió közös közleményben ítélje el azt, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemből Tel-Avivbe költözteti nagykövetségét.

Európai diplomaták és izraeli hivatalos személyek szerint az akciót Franciaország kezdeményezte, és azt szerette volna elérni, hogy az Európai Unió közös álláspontot alakítson ki Washington döntésével szemben.

Ezt Románia, Csehország és Magyarország segítségével Izrael megakadályozta.

A Chanel 10 szerint a nyilatkozattervezet megállapította, hogy Jeruzsálem két ország, Izrael és Palesztina fővárosa kell hogy legyen, hogy Jeruzsálem státuszát békés tárgyalásokkal kell rendezni, és hogy az Európai Unió államai nem követik az Amerikai Egyesült Államok példáját és nem költöztetik külképviseletüket Tel-Avivból Jeruzsálembe.

A három ország döntése nem aratott sikert: a palesztin külügy szerint súlyos következménye lesz mindennek. 

Klaus Iohannis államfőt is sikerült felbosszantani. A balázsfalvi nagygyűlés megalakulásának 170. évfordulóján részt vevő államfő azt mondta: bekéreti Teodor Meleşcanu külügyminisztert, hogy magyarázatot adjon Románia képviselőinek álláspontjáról, amellyel megakadályozták, hogy az Európai Külügyi Szolgálat közös közleményt adjon ki a diplomáciai képviseletek ügyében. Az államfő leszögezte: beleegyezése nélkül Románia nagykövetsége nem költöztető Tel-Avivból Jeruzsálembe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro