Teltházzal indult kedd este a kolozsvári Mindset Pszicho-Kávéház, amely Magyarországon már ezreket késztet gondolkodni saját maga, párkapcsolata, családja, közvetlen környezete emberi működésén. A morfondírozásnak két fórumot biztosít:
- a mindset pszichológiai szaklap érdekes, rövid és tömör cikkeket közöl a pszichológia minden, de főleg közérdeklődésre számottartó területeiről: karrierpszichológia, családterápia, autizmus és reménytelen szerelem is belefér;
- a már több magyarországi városban is működő pszichokávéházakban vitaindító előadások után be is indul a vita a meghívottak és a közönség között egyaránt.
A mindset kifejezés gondolkodásmódot jelent, mondta el a szaklap főszerkesztője, Partos Bence, konkrétabban pedig egy olyan nemzetközi szakmai hálózatot, közösséget, amely jóval közönségbarátabban áll a pszichológia tudományához. Az általuk szervezett pszichokávéházak célja sem az, hogy a meghívottak megmondják a tutit, hanem hogy a szakemberek jöjjenek le az elefántcsonttoronyból, egymással és a közönséggel is vitatkozzanak, és izgalmas beszélgetés jöjjön létre.
Bár az Egy szoknya, egy nadrág – változó nemi szerepeink nyomában
cím elég izgalmas volt, Kolozsváron kevésbé izgalmasra sikeredett a beszélgetés, mert úgy tűnt, még nem vagyunk készek elég egyértelműen vagy határozottan megfogalmazni az álláspontunkat. Miközben mindenkinek érezhetően határozott véleménye volt a nemi szerepek kérdéséről.
A kolozsvári pszichokávéház kerekasztalánál balról jobbra: Kiss Ádám moderátor, Dégi L. Csaba, János Réka, Kálcza Jánosi Kinga, Rácz Norbert. Előtérben Partos Bence | Fotók: Szabó Tünde
A meghívottak asztalánál érdekes módon nemileg volt megosztott a véleménykifejezés határozottsága. Míg az előadást tartó dr. Kozma-Vízkeleti Dániel család- és párterapeuta, dr. Dégi L. Csaba habilitált docens, a Nemzetközi Pszicho-Onkológiai Társaság (IPOS) igazgatója és Rácz Norbert unitárius lelkész egyértelműbben foglalt állást és leginkább egyetértett egymással abban, hogy a kelleket felváltották a lehetek.
A nemi szerepek összeolvadása, illetve a nemiség leválása az olyan jellemzőkről, mint a határozottság, racionalitás, gyengédség, gondoskodás, erő, ápoltság, stb. jelenleg is zajló, kulturális-piaci meghatározottságú trend, amelyből sokat nyerhetünk, még ha erőfeszítéssel is kell rájöjjünk, hogy milyen nőként, milyen férfiként szeretnénk élni, addig az „elefántcsonttoronyból”, azaz a kolozsvári pszichológia karból „lejött” oktatók, dr. János Réka és dr. Kálcza Jánosi Kinga adjunktusok gyakrabban tagadták meg vagy kerülték meg a válaszadást egymás és a közönség kérdéseire.
A nemi szerepek több kérdést hoztak elő a közönségből a transzneműségről, amire a meghívottak szándékosan és szerencsére nem azzal válaszoltak, ami egyébként is elolvasható a Wikipédián, hanem inkább arról ejtettek szót, mivel tudjuk egymást segíteni abban, hogy férfiként, illetve nőként jól érezzük magunkat a párkapcsolatunkban és a világban.
Székely ember nem jár családterápiára
– vezette fel Kozma-Vízkeleti Dániel családterapeuta mondanivalóját azzal, hogyan fogadták az ő szakmáját Székelyföldön. Végig ilyen ironikusan, lendületesen és plasztikusan illusztrálta, hogyan közelednek egymáshoz a nemi szerepek, és hogyan változik a beszédmódunk róla. Meglátása szerint épp átmeneti kultúrában élünk, ahol egyszerre vannak jelen a hagyományos és a modern elvárások a férfiakkal és nőkkel szemben, de rajtunk múlik, mit kezdünk ezekkel az elvárásokkal.
Miközben azon merengünk, hol vannak az igazi pasik, vagy hova tűntek az igazi nők, kimondatlanul is olyan, egymásnak ellentmondó elvárásokat fogalmazunk meg az ideális pasival és nővel szemben, hogy nem csoda, ha ezekbe mi vagy a párunk beletörik, belenyomorodik.
Kozma-Vízkeleti Dániel „összefoglalásai”
Bár a nemi szerepek elsajátítása a kora gyerekkorban kezdődik, és gyerekkorban alakulnak ki az alapvető kötődési mintáink, ezek akkor aktivizálódnak, amikor párkapcsolatba kerülünk. Ha a kapcsolódási mintázatunk arra indít minket, hogy – nemtől függetlenül – egymás korlátozásával, szabályozásával, leértékelésével vagy leuralásával fejezzük ki elvárásainkat, és éljük ki kapcsolódási vágyunkat, akkor ebből csak a párterapeuta nyer – újabb klienseket.
Elvárásaink akkor építik a kapcsolatunkat, mondta a párterapeuta, ha képesek vagyunk azokat kérésként és előre megfogalmazni, nem számonkérésként és utólag. Mert kutatások szerint nem az tesz minket boldoggá vagy nyomorulttá, hogy mit gondolunk, nőként vagy férfiként hogyan teljesítünk a párkapcsolatunkban, hanem az, hogy mit gondol erről a párunk, elégedett-e a kapcsolattal.
Szellemileg ugyan izgalmas, ha nemek harcaként éljük meg a párkapcsolatunkat, de számoljunk vele, hogy az nulla biztonságérzettel jár. A hierarchikus kapcsolat például tud biztonságérzetet nyújtani, de nem biztos, hogy örökké alá- vagy fölérendelt félként szeretnénk élni. A kiegészítő típusú kapcsolat az, amelyben egymást tesszük azzá, amilyenné válni szeretnénk, de ez folyamatos munkával jár. A változást nem lehet megúszni folyamatos kommunikáció és hiteles szenvedés nélkül, figyelmeztetett Dégi L. Csaba.
És akkor már praktikusabb, ha ebben az átmeneti kultúrában, amelyben épp újragondoljuk a férfi-női szerepeket, azokat nem vagy-vagy típusú, előre meghatározott, bináris kategóriákként, hanem olyan skálaként gondoljuk el, amelyen sokféle elhelyezkedés lehetséges.
A korábbi korlátokat lebontottuk, de ezzel a kapaszkodók is megszűntek,
és sokkal komolyabb munka összerakni saját nemi szerepünket, identitásunkat, mert a sokszínűség zavarbaejtő is, hangsúlyozta Kozma-Vízkeleti Dániel. Ha a szigorú kategóriák ebben nem is segítenek, gondoljuk át lehetőségként a mintáinkat, hogy milyenek a számunkra fontos férfiak és a fontos nők a családunkban, baráti társaságunkban.
Valódi szellemi felelősség a számunkra fontos tulajdonságokból összegyúrni azt a jófej magunkat, aki aztán jófej férfiakat és jófej nőket tud felnevelni, ahogy ma már választás kérdése az is, hogy identitásunk mennyire meghatározó részévé kívánjuk tenni a nemi identitásunkat.
Míg régen kölcsönösen nem tekintettük egymást kompetensnek egy csomó kérdésben, és meg se tanulhattuk a másik területeit (a nőkről nem gondolták, hogy tudnak üzletet vagy közösséget vezetni, a férfiakról el se tudták képzelni, hogy tudnának gondoskodni a gyerekekről, oda se engedték őket), ma már nem elvárás, hogy a nem szerinti szülők képviseljék a nemükhöz kapcsolt értékeket, inkább az, hogy kölcsönös leértékelés helyett elismerjük, támogassuk, erősítsük egymást – mondta a családterapeuta. A kienegyensúlyozott párkpcsolat remekül véd a függőségektől is, tette hozzá a bónuszt Kozma-Vízkeleti.
A kötött nemi szerepek eltűnése, a transzhumanizmus
ugyanakkor gazdaságilag is kódolt folyamat: jó ideje két személynek kell keresnie, hogy el tudja tartani a családot. Maga az élet elintézi a szerepek felülírását, emelte ki többször is Dégi L. Csaba, aki csak azt a különbséget figyelte meg ebből a szempontból Magyarország és Erdély között, hogy az ottani dm boltokban kétszer olyan hosszú a férfikozmetikumok polca, mint a hazaiakban.
Úgyhogy ne gondoljuk, hogy kimaradhatunk ebből a folyamatból, vagy hogy nyertesként kerülünk ki, ha nulla alkalmazkodási készséggel állunk hozzá. Dégi szerint sokkal nyíltabban kellene erről beszélnünk. Őt személyesen főleg a változásban történő szenvedés kérdése izgatja, amely ugyanúgy bekövetkezik a rákos betegeknél vagy a megváltozott nemi teljesítőképességű betegeknél, mint azokkal, akik drasztikusan kerülnek szembe a társadalmi elvárásokkal, saját hagyományos nemi szerepükkel vagy épp a férfi-női szerepek, feladatok összemosódásával.
Ebben a folyamatban szerinte azok lesznek versenyelőnyben a piacon, akiket genderfluid módon neveltek, a nemileg kódolt szerepek szerint neveltek hátrányba fognak kerülni. Hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a feléjük irányuló komplex elvárásokkal, Dégi azzal a riasztó adattal is illusztrálta, hogy Romániában a fiatal és középkorú férfiak körében a Székelyföldön a legmagasabb az öngyilkossági ráta:
az elvárások és a nem megfelelés sokszor az életükbe kerül.
Mint minden ekkora mértékű változásnál, az elitek jobban és gyorsabban tudnak alkalmazkodni, a nem elitek kevésbé, és ez mélyíti a szakadékot közöttük, hangzott el. A változás elkerülehetetlen, és a nem eliteket jobban megviseli, figyelmeztetett Dégi. Séma hiányában érthetetlen és nehezebb azoknak, akik jól érezték magukat a zárt kategóriákban, és felszabadító azok számára, akik mindig is kilógtak ezekből a skatulyákból – összegzett Rácz Norbert.
Ezért a végső kérdés Dégi szerint az, hogyan tudunk együttélni, hogyan tudjuk egymást úgy kezelni, hogy ebben a nagy változásban ne sértsük, hanem erősítsük egymást figyelembe véve azt az általános terápiás tapasztalatot is, hogy pszichológiailag a személyes és párkapcsolati fejlődés nem megy végbe szenvedés nélkül.
A pszichokávéház már azzal a nagy előnnyel járt, hogy végre közönség elé állította úgy a pszichológia kar oktatóit, mint – szervezőként – a diákjait, hisz a kommunikációsok, szociológusok vagy közgazdászok ezt már legalább egy évtizede nagy sikerrel művelik. Most kiderült, hogy nemcsak az érdeklődés magas, de élénk és fizetőképes a kereslet is legfontosabb kérdéseink megvitatására.