Miklós Editet választották a síszövetség elnökévé, de várhatóan a bíróság dönti el, hogy jogszerűen-e vagy sem

A régi elnökséget visszahívták, de a régi elnök törvénytelenséget kiált.
Hirdetés

Visszahívták a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a héten visszavonult csíkszeredai alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Sí Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

A 30 éves Miklós Edit 26, a korábbi elnök Bajai András 2 szavazatot kapott. Az új vezető, akinek a megbízatása négy évre szól, kortesbeszédében azt mondta, hogy egy hete nagyon kemény döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy befejezi a versenyzői pályafutását.

„Nem engedtem, hogy eltántorítsanak a sísporttól, ezért jelöltettem magam elnöknek” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy minden energiájával, ambíciójával és szakmai tapasztalatával azon lesz, hogy Magyarország fenn maradjon a sínemzetek térképén. „Az elindított utánpótlás-programok pedig folytatódjanak, mert vannak biztató eredmények. Azt szeretném, hogy az északi szakágban is olyan eredményeket tudjunk elérni, mint az alpesiben” – szögezte le.

Megválasztása után Miklós Edit az MTI-nek úgy nyilatkozott,

azon lesz, hogy elhozza a békét a sísportban,

valamint hogy mind a klubok, mind a versenyzők az eredményekre tudjanak fókuszálni. Konkrét terveiről egyelőre nem beszélt, csak annyit mondott, hogy leül egyeztetni a klubokkal, hogy meghallgassa a javaslataikat, s egyúttal ő is elmondja nekik a saját elképzeléseit.

A szövetség alelnöke Gótzy Antal maradt, miután 25 voksot kapott, míg a másik jelölt, Bajai András csak kettőt.

Az eddigi elnök, Bajai András még a közgyűlés megkezdése előtt színjátéknak nevezte a közgyűlést, majd bejelentette a tagságnak, hogy

a bíróságon megtámadja a közgyűlés határozatait, mert azt álláspontja szerint több okból is törvénytelenül hívták össze.

Hirdetés

Kifejtette: elnöki jogkörét korlátozták, továbbá a közgyűlés összehívásáról döntő elnökségi ülést, valamint a közgyűlést is csak neki lett volna joga összehívni.

A közgyűlést levezető Gótzy Antal, valamint az általa ügyvezető alelnöknek kinevezett Kaszó Klára ezzel szemben azon az állásponton voltak, hogy az alapszabály rendelkezése alapján a közgyűlés határozatai jogszerűek, mert azt az elnök akadályoztatása esetén az alelnök is jogszerűen összehívhatta. Kaszó arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen az elnökség próbálta meg a jogszerűséget fenntartani a szövetségben, és Bajai volt az, aki ezt megakadályozta. A volt elnök ugyanis nem hívta össze a közgyűlést, pedig az alapszabály ezt előírta a számára, miután március 5-én a lemondások miatt működésképtelenné vált az ellenőrző bizottság.

Bajai beszélt arról is, hogy újabb bizonyítékok kerültek a birtokába, amelyek nagyon súlyos bűncselekmények elkövetésére utalnak a szövetség korábbi vezetése részéről. Állítása szerint a síszövetség ellen büntetőeljárások vannak folyamatban.

A közgyűlés határozata alapján az új elnökség tagja lett még Büki Gábor, Tóth Zalán, Becze Tibor Zsolt, Kis Márton Vidor és Szőcs Emőke.
 

Hirdetés