Japánok építhetik meg Kolozsvár metróját?

Emil Boc metróépítési álma nem várt helyről kap erősítést.
Hirdetés

Bár sokan kinevették, amikor Kolozsvár polgármestere, Emil Boc először beszélt egy kolozsvári metró lehetőségéről, az elöljáró nem tesz le a meredek ötletről – annak ellenére sem, hogy a szekértők szerint városszerkezete miatt Kolozsvár alkalmatlan a metróépítésre.

Egy szerdai nyilatkozatában arról beszélt, hogy mivel Romániában Bukaresten kívül nincsen metró, nincsenek szakemberek sem, akik tudnák, hogyan kell hozzáfogni a megvalósíthatósági tanulmányhoz. Ezért kapóra jött, hogy a Szászfenes és Apahida, illetve a repülőtér közötti földalatti megépítésére bejelentkezett egy japán szakértőcsoport. Megkeresésükre válaszolva az elöljáróság meghívta őket Kolozsvárra.

A polgármester szerint egy keleti-nyugati metróvonal jelentősen tehermenetesítené a kolozsvári forgalmat, de sok időbe telhet, míg megépül (korábban 15 évre saccolta a kivitelezés idejét), ezért a felszíni tömegközlekedés fejlesztése továbbra is elsődleges szempont.

A Kolozs Megyei Tanáccsal és a Kolozsvár-környéki településekkel közösen a megye már meglévő vasúthálózatának jobb kihasználása érdekében egy olyan vonat beüzemelését tervezik, mely a Kolozsvárra ingázók számára nyújthatna alternatívát. A vonat Kisbácsnál, a Tetarom irodaparknál, a Mărăști lakónegyedben és Szamosfalván is megállna, de az is szóba került, hogy összekössék Zsukkal, Déssel vagy Szamosújvárral.

A megyeszékhely krónikus munkaerőhiánya azzal lenne orvosolható, ha az ingázást megkönnyítve a megye többi településéről sikerülne a megyeszékhelyre csábítani a munkavállalókat, véli Emil Boc polgármester, akinek a meggyőződése, hogy az ötlet megvalósításával hozzájárulnának Kolozsvár további gazdasági fejlődéséhez is. 

Hirdetés