Elképesztően hosszú időre tiltották ki Romániából Dabis Attilát

Az SZNT külügyi megbízottja évekig nem jöhet Erdélybe.
Hirdetés

Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját – derült ki abból a határozatból, amelyet a román határrendészet továbbított az érintettnek.

Dabis Attila kedden az MTI-nek elmondta, közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta, hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem, a határrendészet pedig a múlt hét végén elküldte neki azt a határozatot, amely a kitiltásáról szól.

A határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy esetében egy olyan törvénycikkre hivatkozva jártak el, amely „közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból” teszi lehetővé „az illetékes román hatóságoknak”, hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák európai uniós állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

Az indoklásban közölték:

olyan cselekedetek következtében jártak el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát.

Azt is megjegyezték: ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”. A határozat a nemzetbiztonsági törvénynek arra a cikkelyére hivatkozott, amely felsorolja a Romániát veszélyeztető tényezőket.

Dabis Attila az MTI-nek elmondta: már ezen a héten

keresetet nyújt be a bukaresti táblabíróságra, amelyben kéri a határozat érvénytelenítését.

Hirdetés

Valószínűsítette, hogy a kitiltásáról szóló határozatot az után készítették el, hogy megakadályozták az országba való belépését. A dokumentumot ugyanis ugyanarra a napra keltezték, amikor nem léphetett be Romániába, de azon a napon a román határrendészet nem tudta ezt bemutatni számára. Erre utal a dokumentumnak az a része is, amely tulajdonképpen Dabis Attila későbbi közérdekű adatigénylési kérésére válaszol. Ebben a határrendészet közli, hogy a nemzetbiztonsági ügyek nem minősülnek közérdekű információnak.

A határrendészek március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiafelvonulásra és tüntetésre. Dabis Attila korábban azt közölte: oka van azt feltételezni, hogy e döntés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez.

A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett a közelmúltban doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával.
 

Hirdetés