Az eset első ránézésre megszokott, tekintettel a centenáriumi román unionista lázra, a hazai és moldovai egyesülési nyilatkozatosdi patrióta divatjára, és egyáltalán. Történt, hogy március 27-én, kedden, Besszarábia és Románia egyesülésének 100. évfordulóján a Konstanca Megyei Tanács megszavazta a Moldovai Köztársasággal való Egyesülési Nyilatkozatot.
Ismételjük: ebben még nincs semmi rendkívüli. Ahogy abban sincs, hogy a magasztos pillanatot megelőzően volt himnuszéneklés, gyermekkórus, tematikus könyv- és fotóosztogatás. És ahogy abban sincs, hogy az egyesülési nyilatkozatot egy híján az összes megyei tanácsos aláírta, politikai hovatartozástól függetlenül. A kivételt egy liberális képviselő jelentette, aki azt mondta, nem támogat egy ilyen olcsó politikai propagandát. Kérdés, mit kap ezért Ludovic Orban liberális pártelnöktől, aki újabban szintén nagyon lobogtatja az egyesülés zászlaját. Lehet, Konstancára még nem jutott el a híre.
Ami rendkívüli, az maga az egyesülési nyilatkozat szövege. Tessék:
„Konstanca megye támogatja a Moldovai Köztársaság azon településeivel való azonnali fraternizálást, amelyek nyíltan és felelősségteljesen kinyilvánították egyesülési akaratukat az anyaországgal. És ha a mai egyesülésünk szimbolikus is, segítsen bennünket az Isten abban, hogy döntő lépést tehessünk a teljes egyesülés felé, midőn nem lesz határ a Prutnál, és a Dnyeszter és a Tisza között élő emberek együtt munkálkodnak majd mindenki sikerére és megelégedésére, a többi civilizált nép oldalán.”
Akárhonnan nézzük is az utolsó mondatot, a Tisza folyó emlegetése igencsak furcsa. Igaz ugyan, hogy a Tisza Ukrajnában ered, aztán Románia, Magyarország, Szlovákia és Szerbia érintésével a Dunába ömlik. De ha egy pillantást vetünk a térképre, enyhén szólva megkérdőjelezhető, hogy az egyesülési nyilatkozatban nem Magyarország területéről lenne szó. Másrészt talán sokan ismerik Mihai Eminescu román költő versét, a Dojnát. Így kezdődik: „A Dnyesztertől a Tiszáig / Sír a román, panaszkodik: / Hogy nem halad, bárhova lép, / Annyi itt az idegenség.” Ha ehhez hozzácsapjuk a román ultranacionalisták elképzelését, miszerint Románia nyugati irányban a Tiszáig tart, akkor helyben is vagyunk.
A különbség, ismételjük, csak annyi, hogy ezeket az ideákat a különböző ultranackó figurák, szervezetek, politikai alakulatok szokták hangoztatni. Ezúttal azonban a román állam egyik hivatalos intézményéről van szó.