Miért nem olvasnak már az emberek Romániában?

A román kiadók egyöntetűen arra panaszkodnak, hogy nagyon kicsi a könyvpiac, az utolsó helyen van Európában, olyan sokkal kisebb országoktól is lemaradva, mint Magyarország vagy Csehország.

A románok nem vesznek túl sok könyvet és nem is nagyon olvasnak.

Igaz, ez két teljesen különböző dolog, de a felmérések azt mutatják, hogy nagy mértékben egybeesnek, hiszen a közkönyvtárakat sem ostromolják. Mindezekről évente legalább kétszer komor hangon szoktak beszélni, amikor Bukaresten könyvvásárt tartanak, hátha a vezetők végre tesznek valamit. Egyesek néha helyt adnak ezeknek a felszólításoknak, mint például a Ponta-kormány volt művelődési minisztere, Ionuţ Vulpescu, aki 9-ről 5 százalékra csökkentette a könyvek áfa-szintjét, bár ez semmilyen dicsőséget sem hozott neki. Tény, hogy a fő haszonélvezők annyira utálják a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy a legkisebb kedvező kommentárral sem fáradtak. A kezdetben a tanároknak biztosított könyvvásárlási utalványok sem örvendtek jobb fogadtatásnak az értelmiségiek részéről, akik ezt teljes mértékben lenézendő választási megvesztegetésnek tekintették. Amikor Mihai Maci (ragyogó nagyváradi esszéíró és egyetemi oktató) bevallotta, hogy örül ennek az ajándéknak, súlyos szemrehányásokat kapott a hajthatatlan radikálisoktól. Attól kezdve senki sem merte bevallani, hogy hasznára volt az utalvány, holott a többség minden bizonnyal csendben felhasználta.

De úgy tűnik, hogy ezek a lépések sem változtattak túl sokat a piac általános helyzetén. Mindenesetre az egyik liberális (PNL) militáns, Ovidiu Raeţchi tovább kívánt lépni a témában, egy szélesebb körű törvénycsomagot javasolva, melynek révén – reményei szerint – néhány éven belül megkétszereződik a könyvpiac. Egy úgynevezett

„könyvpaktumot” javasolt Iohannis elnöknek és a politikai pártoknak, melynek értelmében több adózási és más jellegű lépést fogadnának el.

Nagyvonalakban azt folytatná, ami eddig is történt: az áfát még jobban csökkentenék, 5-ről 0 százalékra a nyomtatott könyvek esetében, utalványokat adnának a tanároknak (100 euró értékben évente), sőt, még a diákok is kapnának egy 50 euró értékű utalványt minden iskolai ciklus végén. Az egyik új ötlet, amely valószínűleg nem fordult volna meg egy PSD-s militáns fejében az, mely teljesen adómentessé tenné a könyvkereskedelemmel kapcsolatos összes épületet és telket. Ez egy liberális hozzájárulás, mely többek között az Amazon-csoportnak is hasznos, mely éppen a minap jelentette be, hogy megérkezik Romániába.

A vita valószínűleg nem fog nagy súlyt kapni, hiszen nem vagyunk választási évben, a liberálisok pedig ellenzékben vannak (és azt sem tudjuk, hogy a PNL-s pénzügyesek is egyetértenek-e a támogatási résszel), de ez jó alkalom ahhoz, hogy érintsük a lényegi aspektusokat.

Maga a könyvkereskeelem minden bizonnyal árfüggő, de nem döntő módon. Ha jelentősen olcsóbbá válnának a könyvek (ami az áfa-csökkenés ellenére nem történt meg), akkor

többet vásárolnának, de nem biztos, hogy el is olvasnák őket.

Míg a könyves vállalkozásokat csak az eladások érdeklik, a politikának és a kormányoknak a lényegre, vagyis az olvasásra kellene összpontosítaniuk. Igaz, hogy Ovidiu Raeţchi nem hagyja figyelmen kívül ezt, az iskolai könyvtárak fejlesztését javasolva, csakhogy ezeket ma sem használják ki teljesen.

Talán mostantól kezdve komolyan kellene vennünk azt a standard választ, amelyet az emberek minden felmérésben és minden beszélgetésben megadnak: „nincs időnk olvasni”. Talán itt van a kérdés kulcsa: az idő összement és továbbra is zsugorodni fog. Az új kapitalista rendbe bekerült románok objektív módon több órát dolgoznak hetente, mint a franciák vagy a németek (ez statisztikai tény), de még fontosabbnak tartjuk a szubjektív aspektust. Az idő szubjektív módon a nyugtalanság és a bizonytalanság hatásaként megy össze. Egy könyv elolvasása, amennyiben nem szakmai kötelesség, azzal kapcsolatos, amit a latinok otiumnak neveztek, azzal a merengő lustálkodással, melynek minden bizonnyal helye lenne a mai ember napirendjében, bármennyire is elfoglalt, amennyiben nem kellene állandóan félnie, amennyiben nem üldöznék a határidők és a kudarc veszélyei.

Egyesek – leplezetlen ellenségességgel – azt ismételgetik, hogy

a románok nagyon nagy arányban „funkcionális analfabéták”,

de ez nagyon ködös szóhasználat, ez a valamilyen új (gazdasági, pénzügyi, statisztikai, technológiai) kultúrának való meg nem felelés fokának egyfajta jelzése, de nem fedi le a művelődés teljes spektrumát. Azok, akiket „funkcionális analfabétáknak” neveznek, mert nem tudnak értelmezni egy grafikont, minden bizonnyal nagyon jól és élvezettel el tudnának olvasni egy jól megírt „mesét” vagy egy történelmi könyvet. De ha az emberek belül már nem találják meg azt a nyugalmi és merengési teret, melyet ilyenfajta foglalatosságoknak szentelhetnének, akkor frenetikusan külső tevékenységek felé fordulnak, melyek végül objektív módon lefoglalják aztán az idejüket. Az átmeneti korszak utóbbi évtizedei súlyosan megterhelték a holnapi nap biztonságát, a tisztességes kereset biztonságát, a szakmai stabilitás távlatát, és még ha sikerült is elérniük egy viszonylagos jólétet, sokan

elvesztették a reflexióra és olvasásra való belső hajlandóságukat.

De az is gondot jelent, hogy mindezeket a dolgokat általában el is hallgatják, attól rettegve, nehogy belebotoljanak – még ha tévedésből is – a (marxista eredetű!) „elidegenedés” gondolatába és csorbát ejtsenek valamivel a visszaszerzett kapitalizmus hírnevén. Mindennek a tetejében azok, akik a könyvpiacból élnek, nagyrészt továbbra is az à outrance (eltúlzott – a szerk.) liberális politikákat támogatják, holott ők szenvedik meg elsőkként a román társadalom kulturális meggyengülését.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.