Kövesi: a DNA eljárásai nyomán egymilliárd eurót kellett volna behajtani

De nem tették meg.
Hirdetés

Hozzávetőlegesen egymilliárd eurónak kell befolynia az államkasszába az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által lefolytatott bűnvádi eljárások nyomán – nyilatkozta kedden Laura Codruţa Kövesi.

A korrupcióellenes főügyész egy konferencián azt mondta, nem a törvények számlájára írható az, hogy nem sikerül behajtani az elítéltektől a jogerősen elkobzott összegeket. Ez inkább azzal magyarázható, hogy az illetékes szervek nem tartják be a vagyonelkobzási rendelkezéseket.

„Sok esetben feltevődik a kérdés, hogy mi történik azokkal a bírósági határozatokkal? Mi, ügyészek, eleget tettünk a kötelezettségünknek, a többi a pénzügyi szervek feladata” – fogalmazott Kövesi.

Hozzátette: a vagyonelkobzásokról szóló döntések kizárólag a Románia területén található javakra vonatkoznak, ezért egyre több bűnöző nyit bankszámlát más országokban.

Hirdetés