// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Minden, amit a hétfő hajnali Oscar-díjátadóról tudni érdemes

// HIRDETÉS

Idén két magyar érdekeltségű alkotásnak is drukkolhatunk: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje mellett a magyar származású Anita Doron forgatókönyve alapján készült animáció is a legjobbak között szerepel.

Visszaszámlálás indul, hétfő hajnalban kiderül, sikerül-e zsinórban harmadjára magyar alkotásnak Oscar-díjat nyernie. Míg 2016-ban a Saul fiának, 2017-ben a Mindenkinek szurkolhattunk, idén két magyar vonatkozású alkotás is szerepel a legjobbak között. A legjobb idegen nyelvű filmek mezőnyében Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása versenyez a legrangosabb hollywoodi elismerésért, a legjobb animációs film díjáért pedig Nora Twomey A kenyérkereső című animációja, melynek forgatókönyvét a kárpátaljai születésű Anita Doron írta, producere Angelina Jolie.

Meglesz zsinórban a harmadik magyar Oscar-díj?

Szakértők szerint Enyedi Ildikó alkotása nem a legesélyesebb az Oscar-díjra, de elnyerheti a díjat. Nagy esélyesnek tartják a chilei Una mujer fantástica (Egy fantasztikus nő – a szerk.) és a svéd A négyzet című filmeket. Szöllőskei Gábor filmes szakújságíró szerint a Testről és lélekről témája az, ami kicsit közelebb hozhatja az akadémiai tagokhoz a filmet, ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező a mezőnyben, ami a metoo-kampány idején fontos lehet – mondta a magyar közmédiának.

Korábban hasonlóan vélekedett Dudás Viktor filmszakértő is, aki kifejtette: sajnos a legjobb külföldi film kategóriában nagyon kiélezett a verseny. Ami két éve a Saul fiát magyar szempontból biztos esélyessé tette, hogy Cannes-i díjazottként volt ott a jelöltek között, az most elmondható Ruben Östlund A négyzet című filmjéről. A kategóriában az Una mujer fantástica című chilei film is nagyon sok rajongót szerzett magának. Dudás szerint ebben a kategóriában rendkívül fontos, hogy mennyire erős a kampánya egy filmnek.

Bakiparádé nélküli díjátadót szeretnének

A 90. Oscar-díjátadó gálát március 4-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban, mintegy 3400-fős közönség előtt. Idén több változtatást is bevezettek elsősorban azért, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyihoz hasonló baki, amikor rossz győztest hirdetett ki a legfontosabbnak tartott kategóriában.

Mint emlékezetes, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég képviselői figyelmetlenségből rossz borítékot adtak Warren Beatty és Faye Dunaway kezébe a múlt évi gála végén, így a két színészóriás rossz győztest hirdetett ki a legfontosabbnak tartott kategóriában, a legjobb filmek között: a Holdfény című dráma helyett pár percig a Kaliforniai álom című musical alkotói örültek az Oscar-díjnak.

A PwC (PricewaterhouseCoopers) és az elismerést odaítélő amerikai filmakadémia együttműködése 83 éve tart, így nem szakították meg ezt a hagyományt, azonban nagyobb lesz a szigor. A PwC gálára jelölt három munkatársának részt kellett vennie a show próbáin, és azt is be kellett gyakorolniuk, hogy mi a teendő váratlan helyzetek esetén. Új intézkedés, hogy az adott kategóriában győztest hirdető hírességnek és egy ügyelőnek meg kell erősítenie, hogy a megfelelő borítékot adják az előbbi kezébe.

Az amerikai filmakadémia kikötötte: a PwC munkatársai nem használhatják mobilkészülékeiket vagy bármilyen egyéb formában a közösségi hálót a díjátadó alatt. Tavaly ugyanis közrejátszott a lebőgésben, hogy a cég egyik munkatársa a legjobb színésznő kategória győztesét, Emma Stone-t fotózta, ami elterelte a figyelmét a legfontosabb díj előtt.

Eszem-iszom, dínom-dánom

Az Oscar-díjak átadása után kerül sor a Kormányzók báljára, ahol már csak ezerötszáz résztvevőt várnak, köztük természetesen a frissen díjazottakat. A bál megszervezéséről és a meghívottak vendéglátásáról Lois Burwell, a filmakadémia illetékes kormányzója, Cheryl Cecchetto producer és Wolfgang Puck sztárséf gondoskodik. A bál arculata a The Hollywood Reporter értesülése szerint az Oscar-show 90. évfordulója alkalmából a filmtörténet nagy korszakait idézi fel eredeti műtárgyakkal és filmzenékkel. Burwell, a filmakadémia díjakkal és eseményekkel foglalkozó bizottságának elnöke, aki A rettenthetetlen maszkmestereként lett Oscar-díjas, először felügyeli az exkluzív rendezvényt. Cecchetto viszont már 29. éve producere a programnak. 

Puck is több mint húsz éve felelős a bál menüjéért. Idén több mint 60 fogás várja a hosszú díjátadó után érkező éhes és szomjas vendégeket. Az étlapon az Oscar-szobrot formázó füstölt lazacos szendvics, a kaviáros spárgakrémlevesen és a fekete szarvasgombás csirkepitén át a rákkal töltött hibiszkuszig számos ínyencség szerepel. De szusibár és a tenger nyers gyümölcseinek változatos kínálata, benne jeges-tengeri pókláb és 24 karátos arannyal készített kaviárparfé is színesíti a listát. A desszertek között koktélok inspirálta macaronok, lime-os habcsókos sajttorta-taco és rózsaszín csokoládés eper is lesz. Francis Ford Coppola borászatából a Rendezői változat és a 90. Oscar-kiadás elnevezésű borkülönlegességet kóstolhatják meg a vendégek. De különleges pezsgőt és egyéb szeszesitalokat is felszolgálnak a jubileum alkalmából. 

Az amerikai filmakadémia az el nem fogyasztott ételeket a Chefs to End Hunger (Séfek az éhezés ellen) szervezetnek adományozza. A környezettudatosság jegyében a dekorációhoz és a tálaláshoz használt műanyagot, fémet, üveget, de még a szőnyeget is újrahasznosítják, a világítást pedig energiatakarékos LED-lámpákkal oldják meg.

A 90. alkalommal sorra kerülő díjátadó ceremóniát világszerte közvetítik, magyar nyelven a Duna Televízión követhetjük figyelemmel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.