A versenyeknek vége, a láng kialudt Pjongcsangban, véget értek a 23. Téli Olimpiai Játékok. Nagy sikerek és bukások bőven akadtak, íme a Főtér szubjektív toplistája az elmúlt 17 nap eseményeiről.
Szépek, fegyelmezettek, megközelíthetetlenek. A politika leginkább a Korea-közi kapcsolatok terén furakodott be az olimpiára, a Kim Dzsong Un sztálinista rendszere és a rendező déli ország is látványos gesztusokat tett másik felé. A meghívott északi sportolók teljesítménye észrevétlen maradt, a Megéneklünk, Romániát idéző stílusban, egyenruhában csasztuskákat éneklő kommunista szépségeké viszont bejárta a világsajtót.
Teresa Stadlober osztrák sífutó hölgy kényelmesen haladt az ezüstérem felé a 30 kilométeres számban, ám a verseny utolsó harmadára fordulva rossz irányba kanyarodott el, beiktatva egy felesleges emelkedőt. Jó egy percet vesztett, amíg visszatalált a helyes útra, és végül csak kilencedik lett, de legalább a kizárást megúszta. Ehhez hasonló bakit a szervezők is elkövettek, amikor a férfi curlingben győztes amerikai csapat tagjainak a női szám aranyérmeit adták át a dobogón.
Magyar versenyzők ritkán keltik fel a nemzetközi média érdeklődését egy téli olimpián, most azonban többeknek is sikerült. Az okosan ügyeskedő potyautasként olimpikonná lett Elizabeth Swaney Pjongcsang egyik legmegosztóbb személyisége lett, az AC/DC-re műkorcsolyázó Tóth Ivett viszont maga volt a megtestesült rock'n'roll.
Norvégia ötven év után végzett ismét az éremtáblázat élén, ugyanakkor 39 érmével új csúcsot állított fel az egy ország által egy téli olimpián elért dobogós helyezések számával, amelyet eddig az Egyesült Államok tartott 37 medállal a nyolc évvel ezelőtti vancouveri játékokról. A norvégok és a németek 14-14 arany rekordbeállítás, korábban csak Kanada nyert ennyit 2010-ben, hazai pályán.
Hatszoros világbajnok, hatszor egymás után nyerte meg az összetett Világkupát, ám Pjongcsang előtt csak egy ezüstje volt az olimpiákon. Az osztrákok aktuális alpesi sí-sztárja, Marcel Hirscher most lett végképp legenda, miután előbb kombinációban, majd óriás-műlesiklásban sem talált legyőzőre.
Azt lehetett sejteni, hogy az állami doppingprogram lebukása után az oroszok meg se közelítik a Szocsiban nyert 14 aranyérmüket, de kettőnél azért sokkal többre számítottak. Végül csak egy 15 éves műkorcsolyázó, Alina Zagitova és a férfi hokicsapat állhatott a dobogó tetejére, miközben két sportolójuk most is megbukott a doppingteszten: a curlinges Alekszander Kruselnyickij és a bobos Nagyezsda Szergejeva.
Aki megelőzte Björn Dähliet és Ole Einar Björdahlent. A norvégok sífutó és sílövő legendája is egyaránt 8-8 aranyérmet nyert korábbi játékokon, a vasárnapi zárószám, a 30 kilométeres sífutás első helyével immár ennyi van a Vancouverben és Szocsiban is triplázó honfitársuknak, Marit Björgennek is. Csakhogy Björgen ötödik olimpiáján összesen öt érmet (2 arany, 1 ezüst, 2 bronz) sízett össze, ezzel már 15-nél (8-4-3) jár, és immár ő minden idők legsikeresebb sportolója a téli játékokon.
Az nem ritka, hogy valaki két aranyérmet nyer egy olimpián. De hogy két teljesen különböző sportágban tegye, olyan még nem volt. Szakágak között akad átjárás (például sífutás és biatlon, vagy klasszikus és rövidpályás gyorskorcsolya), de hogy egy hódeszkás nyerjen alpesi sízésben?! Ester Ledecká szuperóriás-műlesiklásban aratott sikere előtt csupán egyszer került a legjobb 10 közé Világkupa-futamon, akkor is lesiklásban. Hódeszkában viszont két világbajnoki cím után igazi esélyesként nyert, így a csehek mindkét pjongcsangi aranyérmét az ő nyakába akasztották.
A görög focisták 2004-es Eb-győzelméhez hasonló bravúr, csak sokkal szebb játékkal. Ha nem bukják el a döntőt hosszabbításban az oroszok ellen, övék lett volna az első hely. Egy nemzetközi szinten középcsapatnak számító válogatott, amely az előző olimpiára ki sem jutott, két vesztes meccsel kezdte az olimpiát, de az egyenes kieséses szakaszban elverte Svájcot (2-1, hosszabbítás után), a világbajnok Svédországot (4-3, hosszabbítás után) és a címvédő Kanadát (4-3). A döntőben pedig az oroszok legyőzéséhez is csak 55 másodperc hiányzott, negyedik ráadását pedig 11 perc után, emberhátrányban bukta el Németország, amelynek ez mindössze a második olimpiai érme az 1932-es bronz után. Az oroszok 1992 után nyertek először, de most se saját nevükön: akkor a Szovjetunió széthullása miatt Független Államok Közössége néven indultak, most meg a doppingügyeik miatt Olimpikonok Oroszországból néven. Érem járt neki, himnusz nem.
A Liu-fivérek, Knoch Viktor és Burján Csaba győzelme a rövidpályás gyorskorcsolya váltóban nemcsak sporttörténelmi pillanat volt, hanem felhelyezte Magyarországot a téli sportok térképére. Értékéről pedig csak annyit: a havas-jeges sportágakban nagyhatalomnak számító Finnország szintén csak egy aranyat nyert Pjongcsangban.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.