// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Aranyérmes a magyar gyorskorcsolya férfi váltó

// HIRDETÉS

Sporttörténelem: először született magyar arany téli olimpián.

A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású magyar csapat aranyérmet szerzett a férfi 5000 méteres rövidpályás gyorskorcsolyaváltók csütörtöki döntőjében a pjongcsangi téli olimpián – tudatja az MTI.

A magyar férfi váltó először vett részt az olimpián, a négyes döntőben Dél-Koreával, Kínával és Kanadával versenyzett. A 45 kör negyedéig a magyar versenyző a 3-4. helyen volt felváltva a kanadaival, ekkor a koreaiak kicsúsztak. A magyar versenyzők a 3-2. helyet váltogatták a kanadaiakkal, akiket a legvégén előztek meg, és futottak be az első helyen.

A magyar édesanyától és kínai édesapától származó, 23 éves Liu Shaolin Sándor két éve a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás első világbajnoka lett 500 méteren, az olimpián pedig 500 és 1500 méteren is ötödik lett. Öccse, a 20 éves Liu Shaoang a tavalyi junios világbajnokságon minden egyéni számban győzött, a felnőttek között háromszoros világbajnoki ezüstérmes, Pjongcsangban viszont a váltót leszámítva minden távon kizárták. 

A 28 éves Knoch Viktor már a negyedik olimpiáján szerepel, 2006-ban Torinóban ötödik lett 1500 méteren. A hozzá hasonlóan pécsi 23 éves Burján Csaba eddig csak a váltóval ért el kiemelkedő eredményeket, Európa- és világbajnoki második helyezésekkel, akárcsak a tartalékként nevezett 26 éves Oláh Bence, aki 2013-ban főiskolás világbajnok lett.

A mai döntő:

Liu Shaolin Sándor a jégen világ- és Európa-bajnok barátnőjével, a brit Elise Christie-vel ünnepelt, akit mindhárom egyéni számában kizártak Pjongcsangban, ráadásul meg is sérült, így begipszelt lábbal szurkolt párjának.

Magyar sportolók korábban csak műkorcsolyában voltak érmesek téli játékokon, jégtáncban egy ezüstöt, párosban egy ezüstöt és négy bronzot nyertek. A 2000-es években viszont a rövidpályás gyorskorcsolya lett az új magyar magyar sikersportág, 2006 óta minden téli olimpián jutott magyar short-trackes a legjobb hat közé, érmet viszont most sikerült először nyerni.

Magyar érmesek a téli olimpiákon

Arany: Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor – rövid pályás gyorskorcsolya, 5000 méteres váltó, 2018, Pjongcsang

Ezüst: Kékessy Andrea, Király Ede, páros műkorcsolya, 1948, St. Moritz 

Regőczy Krisztina, Sallay András, jégtánc, 1980, Lake Placid

Bronz: Rotter Emília, Szollás László, páros műkorcsolya, 1932 Lake Placid és 1936 Garmich-Partenkirchen

Nagy Marianna, Nagy László, páros műkorcsolya, 1952, Oslo és 1956 Cortina d'Ampezzo

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.