Magyarország–Románia, 7:0 gázban

A magyar külügyminiszter magas szintű romániai találkozója utáni nyilatkozata, melyben kiemeli, hogy csak a romániai gázvásárlás érdekli, de egy románok által megépített vezetéken keresztül, a BRUA-projekt iránti érdektelenségre mutat rá.

Mivel Magyarország olyan ország, mely az idők folyamán fokozott pragmatizmusról tett tanúbizonyságot és a nemzeti érdekét követi, tekintsük át Románia és Magyarország közötti kapcsolatot, ami a földgázt illeti.

Az Erdélyben véletlenül felfedezett földgáz, még abban az időben, amikor az magyar terület volt,

a Deutsche Bank német pénzintézmény előrelátó fellépése révén emelkedett ipari méretekre, mely 1915-ben létrehozta Európa földgáz kitermelésére, szállítására, terítésére és felhasználására szolgáló vállalatát. A társaságnak 45 százalékban a Deutsche Bank, 15 százalékban a magyar állam és 40 százalékban magyar és osztrák magán- és jogi személyek voltak a tulajdonosai. Az első világháború után, a versailles-i szerződés rendelkezéseinek megfelelően fel lehetett számolni egy olyan társaságot, mely a Románia által megszerzett területen működött, és amely olyan országok tulajdonában volt, melyeket győztesekké nyilvánítottak az első világháború nyomán, így vagyontárgyai a román állam tulajdonába kerülhettek. Ennek ellenére egyes romániai politikai körök amellett foglaltak állást, hogy a gáztársaságot előbb tartsák kényszerigazgatás alatt és esetleg csak később hajtsák végre a társaság felszámolását.

A román politikusoknak ez az álláspontja időt hagyott a magyar hivatalosságoknak soraik rendezésére,

és a versailles-i szerződés aláírása után 9 évvel elérték, hogy a Párizsi Törvényszék ítélete szerint a gáztársaság ne tartozzon a versailles-i szerződés hatálya alá. Így aztán Romániának nagyjából négyszer többért kellett kivásárolnia az őt jogosan megillető céget, mint amennyit az az átvétel pillanatában ért.

A bécsi diktátum 1940-ben módosította a Magyarországgal meglévő határt és ennek következtében a gáztársaság marosvásárhelyi elosztórészlege, egész vagyonával és a Szőkefalva és Marosvásárhely közötti 9 kilométeres vezetékszakaszával Magyarország területére került. 1944-ig állt fenn ez a helyzet. A román gáztársaság marosvásárhelyi elosztórészlege mindezen idő alatt működött, fenntartotta a szállítóvezetéket és a Románia területén maradt magyarsárosi lelőhelyről biztosította a bécsi diktátumnak megfelelően Magyarország területére került Marosvásárhely gázellátását.

Románia az 1940 és 1944 közötti időszakban voltaképpen földgázt exportált Magyarországra, az utóbbi által előírt árakon.

1952. június 12-én megállapodás jött létre Románia és Magyarország kormányai között, melynek értelmében egy Szatmárnémetitől nyugatra húzódó 10 hüvelykes vezetéken keresztül földgázt szállítottak Magyarországra. A gáz szállítása 1958. október 1-ével kezdődött el. Ennek megfelelően Magyarország 23 éven keresztül előnyös áron jutott földgázhoz Romániából.

1998-ban megállapodást írtak alá Románia és Magyarország kétirányú összekapcsolására, hogy Magyarországon keresztül földgázt lehessen behozni az Északi-tengerből. Ezen magállapodás értelmében a román félnek meg kellett volna építenie egy vezetéket Arad és Újpanád között. Ez – sajnos – 10 évig működésképtelen marad, mert Magyarország a gáz romániai újraeladásának lehetőségét követelte.

2010-ben meghosszabbították a vezetéket Újpanádtól a magyar szállítási hálózatig,

megvalósítva Románia és Magyarország szállítási rendszereinek összekapcsolását, miáltal Magyarországon létrejött a földgáz-exportálási folyosó.

2003-ban kötötték meg a GRANT-TEN-E/2003/57100/Z/03-008 megállapodást egyrészről az Európai Közösség, másrészről pedig a haszonélvezőket (MOL Magyarország, BOTAS Törökország, Bulgargaz EAD, Transgaz Románia) képviselő OMV Erdgas GmbH között, mellyel lerakták a NABUCCO-projekt alapjait.

Magyarország úgy döntött, hogy a nemzeti érdekét követi ebben a projektben,

még bizonyos szankciókat is megkockáztatva a projektből való kivonulása miatt. Ennek megfelelően 2012-ben elsőként lépett ki a Nabuccoból, mert úgy gondolta, hogy ez előnyökkel jár.

A Gazdasági Minisztérium 2016 szeptemberében aláírta az Eeurópai Bizottsággal az Európa Összekapcsolása Mechanizmuson belüli finanszírozási megállapodást, melynek értelmében 179,32 millió eurót biztosítottak a BRUA-projekt első szakaszára. A minisztérium akkor azt a tájékoztatást adta, hogy a Transgaz 2020-ig megvalósíthatja a Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria szállítási folyosó első szakaszát, valamint azt, hogy a vezeték kb. 550 km hosszúságú és a Giurgiu–Podişor–Hurezani–Hátszeg–Temesrékas–Újpanád nyomvonalon halad majd, három sűrítőállomással a vezeték mentén (Corbu, Hátszeg, Újpanád).

Magyarország ebben a projektben is intelligensen játszott.

Megvárta, míg Romániában lezárták (vagy majdnem lezárták) a BRUA ST1-gyel kapcsolatos pályázatokat, majd álláspontot váltott, kijelentve, hogy már nem érdekelt a BRUA megvalósításában. A Transgaz 2017 júliusának végén – a sajtó szerint – azt a tájékoztatást adta, hogy a BRUA-vezeték már nem halad majd túl Magyarországon, ugyanis a hazai gázrendszer működtetője, a FGSZ azt javasolta, hogy a Romániából érkező gázt Magyarországról továbbítsák Szlovákia, Ukrajna, Horvátország vagy Szerbia felé.

Magyarország Külügyminisztériuma 2018. február 5-én azt jelentette be boldogan, hogy „az utóbbi évtizedekben ez az első lehetőség arra, hogy Magyarország nagy gázmennyiséget vásárolhasson oroszországi forráson kívül. A román fél beleegyezett abba, hogy megépíti azokat a sűrítőállomásokat, melyek 2020-tól kezdődően lehetővé teszik földgáz szállítását Magyarország felé”. Tehát

Magyarország újra érvényt szerez óhajainak a gázpiacon,

még akkor is, ha ez – a román képviselők állítása szerint – csak a nyilatkozatok szintjén van így.

Értékelnünk kell az intelligenciát, profizmust és eltökéltséget, mellyel a magyar politikusoknak az utóbbi 100 évben sikerült pontokat szerezniük a gázpiacon Magyarország számára és gratulálnunk kell nekik azért, mert többet akarnak elérni, mint mások.