// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Lebuktatta az amerikai nagykövetség a kormányt: az igazságügyről is tárgyalt Klemm és Dăncilă

// HIRDETÉS

Hiába próbálta a román kormány elkerülni a témát, kiderült az igazság.

Az igazságszolgáltatás is szerepelt annak a megbeszélésnek napirendjén, amelyre hétfőn került sor Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete és Viorica Dăncilă román miniszterelnök között - írta az Agerpres hírügynökség kérdésére válaszolva a nagykövetség.

A diplomáciai képviseletet azért kellett megkérdezni arról, hogy ez a téma fölmerült-e, mert sem a miniszterelnök nem említette a megvitatott ügyek között, sem a kormány utólag kiadott közleményében nem szerepelt. A kormányfő még az újságírók erre vonatkozó egyértelmű kérdésére sem volt hajlandó válaszolni.

Holott Klemm az utóbbi években rendszeresen állást foglalt, amikor úgy értékelte, hogy a kormány veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét, jelenleg pedig Románia ismét bírálatok kereszttüzébe került az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények módosítása miatt.

A találkozóról kiadott kormányközlemény szerint a két fél közötti megbeszélés témáját képezte többek között a Visa Waiver program esetleges kiterjesztése a román állampolgárokra is.

A miniszterelnök megerősítette a román hatóságok nyitottságát az amerikai üzletemberek befektetései iránt, és Románia elkötelezettségét a védelmi kiadások szinten tartására.

Viorica Dăncilă felkérte az amerikai felet, hogy a legmagasabb szinten vegyen részt a Három tenger kezdeményezése összejövetel következő ülésén, amelyet szeptemberben tartanak Bukarestben.

Az amerikai nagykövetség úgy értékelte, hogy Románia támogatja a nemek közötti valós egyenlőséget azáltal, hogy egy nőt neveztek ki a kormány élére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.