// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Négyszeresére nőtt tavaly a határsértők száma a magyar-román határon

// HIRDETÉS

Mérleget vont a határrendészet nagyváradi regionális felügyelősége. A legtöbben Ázsiából és Észak-Afrikából érkeztek.

Az előző évhez képest több mint négyszeresére nőtt tavaly a román-magyar határon feltartóztatott határsértők száma - derült ki a határrendészet nagyváradi regionális felügyelőségének csütörtökön közzétett éves tevékenységi mérlegéből.

A csaknem 450 kilométeres közös román-magyar határszakasz mintegy kétharmadát - annak Arad és Bihar megyei részét - ellenőrző nagyváradi regionális felügyelőség azt közölte:

tavaly 2758 határsértőt fogtak el, míg 2016-ban a határsértők száma még csak 604 volt.

A román-magyar határon feltartóztatott külföldiek közül 1040-et a zöldhatáron, még román területen, 1196-ot pedig a magyar határőrizeti szervekkel együttműködve állítottak meg. A többi 522 határsértő járművekben elrejtőzve, vagy hamis iratokkal próbált átjutni a határátkelőkön.

A kimutatás szerint 83 százalékban olyan, Magyarországra illegálisan átjutni próbáló külföldieket fogtak el, akiket a román hatóságok korábban menedékkérőkként már nyilvántartásba vettek. Ami állampolgárságukat illeti, a legtöbben Szíriából, Iránból, Afganisztánból, Pakisztánból és Líbiából származnak.

A nagyváradi határrendészek szerint

a határsértők leggyakrabban tömegközlekedési eszközökkel, taxikkal vagy embercsempészek járművein érkeznek valamely határ menti településre.

Innen gyalog és főleg éjszaka, a magasabb növényzet között megbújva próbálnak átjutni a zöldhatáron mobiltelefonos térkép-alkalmazások igénybevételével, azoknak a vízfolyásoknak, vasúti síneknek a vonalát követve, amelyek a keresztezik az országhatárt.

Akik a határátkelőkön próbálnak illegálisan átjutni, azok a leggyakrabban teherautók rakterében, buszok csomagterében, improvizált rejtekhelyeken, vasúti kocsikban bújnak el, vagy éppenséggel a járművek alvázára kapaszkodnak fel. Van aki úgy próbál átjutni a közúti határellenőrzésen, hogy a belépő oldalon a forgalommal ellentétes irányban próbál a buszok vagy teherautók takarásában észrevétlenül kijutni Romániából.

A nagyváradi regionális felügyelőséghez tartozó határszakaszon tavaly 87 embercsempészt fogtak el, akiknek mintegy fele a zöldhatáron, másik fele pedig a határátkelőkön próbált átjuttatni határsértőket. A csempészek közül 65 európai uniós, többnyire román vagy bolgár állampolgár volt, további tízen pedig török állampolgárok voltak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.