Van az Ön cégénél esélyegyenlőségi szakértő?

Ha nincs, akkor készüljön fel arra, hogy hamarosan lesz.
Hirdetés

FRISSÍTÉS! A román kormány időközben máris kijavította magát, illetve az esélyegyenlőségi szakértőre vonatkozó marcona miniszterelnöki bejelentést. Nelu Barbu kormányszóvivő imígyen finomította Viorica Dăncilă mondatait: a megszülendő jogszabály szerint az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató állami és magáncégeknek megvan a lehetőségük, hogy alkalmazzanak egy esélyegyenlőségi szakértőt, a bérezési kereteik függvényében.

Korábban ezt a lehetőséget kötelezettségként tálalta Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben bevezetnek egy új szabályt, miszerint a legkevesebb 50 alkalmazottat foglalkoztató állami és magáncégeknek „egy esélyegyenlőségi szakértőt is kell foglalkoztatniuk az állomány keretén belül”. Vagyis egy olyan embert, aki a férfiak és a nők közti egyenlőtlenségeket szépen kiküszöböli a cégen belül.

„Azt akarjuk, hogy a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség gyakorlatilag biztosított legyen Romániában”, jelentette ki Dăncilă a kormányülést megnyitó beszédében.

A miniszterelnök sietett megjegyezni, hogy ezzel az intézkedéssel nem az új tisztségek által gerjesztett bürokráciát akarják megnövelni, ám kívánatos, hogy a szakértők aktívan és hasznosan kifejthessék tevékenységüket.

Hirdetés