6-8 százalékkal drágulnak az élelmiszerek

Jósolják maguk az élelmiszeripari szakszervezetek.
Hirdetés
Az élelmiszerelőállítás minden szintjén drágulás következett be, és leértékelődött a lej, ez így együtt pedig az alapélelmiszerek 6-8 százalékos drágulását eredményezik – jelentette ki csütörtökön Dragoş Frumosu, az élelmiszeripari szakszervezetek szövetségének elnöke.
 
„Megdrágult a villany, megdrágult a gáz és a többi közüzemi díj is. Ezek nem jelentenek sokat a termelési költségben, de befolyásolják. Megdrágult viszont a szállítás, mivel nőtt az üzemanyag ára a jövedéki adók emelésével. Mindez az élelmiszerek bolti árának 6-8 százalékos emelkedéséhez vezet, és ez nem is olyan kevés” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.
 
A lej leértékelődése pedig azért mutatkozik meg az élelmiszerek árában, mert az alapanyagként használt hús 70 százaléka importból származik, akárcsak a tej 20 százaléka és a fagyasztott péktermékek 5 százaléka.
 
Frumosu azt jósolja, a drágulás márciustól lesz majd érezhető, addig kitartanak az alacsonyabb áron beszerzett készletek, illetve alacsonyabb a fogyasztás is.
 
Ezeket a költségnövekedéseket az élelmiszertermelők nem fogják tudni „elnyelni”, hogy tompítsák az árnövekedést, mivel a többségük így is a piaci túlélésért küzd, mondta Frumosu, aki szerint a kis cégek, mint a cukrászatok vagy mészárszékek gyakorlatilag be kellene, hogy zárjanak, ha nem drágítanak, míg a nagy cégek, ahol több váltásban dolgoznak, le kellene mondjanak az egyik váltásról.

Hirdetés