Iohannis a „kis egyesülés” ünnepén a tüntetéseket méltatta

Az elnök szerint Románia akkor bizonyult erős államnak, amikor felelős vezetői voltak, és minden állampolgár közös célt követett.
Hirdetés

Az ország fejlődésének elengedhetetlen feltétele az összefüggő, stabil törvényi keret, amely megfelelőképpen bünteti a visszaéléseket – hangsúlyozta szerdán Klaus Iohannis államfő.

„Ma, amikor európaiságunk alapját a jogállam uralma és a törvény előtti egyenlőség jelenti, Románia fejlődése elválaszthatatlanul kötődik a koherens és stabil törvényi kerethez, amely megfelelőképpen bünteti a visszaéléseket és a becstelenségeket. Ezt az üzenetet közvetítette egyhangúlag az a több százezer ember is, akik 2017-ben és 2018 elején stabil és virágzó országért vonultak utcára”

– fogalmazott az elnök egy, a román fejedelemségek egyesülésének témájában rendezett tudományos ülésszakon, az Agerpres beszámolója szerint.

Az államfő rámutatott, a kormányzó pártoknak jobban oda kellene figyelniük az általuk hozott intézkedések hosszú távú következményeire, nyitottabbaknak kellene lenniük a párbeszédre.

Az elnök beszédében méltatta 1859. január 24-e, azaz a két román fejedelemség, Moldva és Havasalföld egyesülése napjának jelentőségét, hangsúlyozva, hogy Románia azokban a pillanatokban bizonyult erős államnak, amikor felelős vezetői voltak, és az ország minden állampolgára ugyanazon közös célt követte. Az elnök szerint

Hirdetés

„amikor az egyes vezetők vagy csoportosulások személyes érdekei a nemzeti érdek fölé kerülnek, az ország stagnálni kezd vagy visszafejlődik”.

Iohannis szerint az elmúlt napok történései azt bizonyítják, hogy a múlt leckéi ma is érvényesek. Az elnök így méltatta a kormányellenes tüntetéseket:

„A békés, demokratikus demonstrációk Románia szép arcát mutatják, olyan társadalomról árulkodnak, amelyik tudja, mit akar, és nem hajlandó lemondani azokról az elvekről, amelyek a modern Románia alapját képezik.”
 

Hirdetés