Sőt az lenne a legszebb, ha a románok és magyarok együtt ünnepelnék meg december 1-jét.
A Román Akadémia szerint Bukarestnek nem szabad a magyarokkal vitába bocsátkoznia sem a – Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó – 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatról, sem Trianonról, mert azzal azt üzenné a világnak, hogy megoldandó vitája van a szomszédaival.
Az akadémia csütörtökön közzétett állásfoglalása szerint
„Erre a vitára nem kerülhet sor, mert az nem egy ártatlan, őszinte párbeszéd lenne, hanem egy alattomos kampány ürügye, amely megkérdőjelezné az első világháború teljes kontextusát, amely a románság számára a nemzetegyesítés háborúja volt” – olvasható a Román Akadémia nyilatkozatában.
A dokumentum szerint a trianoni szerződés, a liberális demokrácia, az európai újjáépítés alapjául szolgáló wilsoni elvek, a „pax americana” jelentették Románia további létének alapjait. Bár az akadémia elvileg nyitott a vitára, nem fogadhatja el a „teljes relativizmus” elvét,
„Romániától nyugatra egyesek azt javasolják, hogy szervezzünk tanácskozást a centenárium alapjairól és előzményeiről, december elsejéről és a trianoni békeszerződésről. Klasszikus stratégia: nyissunk hivatalos vitát, amivel azt üzenjük a világnak, hogy itt létezik egy megoldandó probléma” – fogalmaz az Akadémia állásfoglalása.
Úgy vélik: a keletről vagy éppen nyugatról érkező párbeszédfelhívások nem hitelesek, mert
és élen járnak az Európai Unió működési szabályainak megkérdőjelezésében. „Nem hirdetheted a liberalizmust Bukarestben, miközben Moszkvában vagy Budapesten illiberális vagy” – olvasható az állásfoglalásban.
A szerzők szerint az illiberalizmus ma az irredentizmust bátorítja, hamis vitákat erőltetve ideológiai alapon megkérdőjelezi a Trianon utáni európai rendet, politikai alapon pedig olyan átszervezést akar a román államra erőltetni, amely a szakadár mozgalmak térképére helyezné Romániát.
A dokumentum leszögezi:
az 1918-as egyesülés és „az akkori etnikumközi konszenzus fontos lecke azok számára, akik ma zavarosban halásznak”. Az akadémikusok abból következtettek a száz évvel korábbi egyetértésre, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat nem polgárháború eredménye volt, az Erdélyben élő magyarok vagy németek „nem harcoltak sem az egyesülésért, sem ellene”.
A Román Akadémia leszögezi:
A tudományos fórum szerint a valódi, nem formális magyar-román megbékélés legvilágosabb jele a román centenárium közös megünneplése lenne a legmagasabb politikai és diplomáciai szinten.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.