Erdély autonómiája: utópia vagy szükségszerűség?

Gál Ladislas történész, a kolozsvári Számvevőszék korábbi elnöke olyan dokumentumokat talált az 1524 és 1834 közötti időszakból, amelyek azt bizonyítják, hogy az erdélyi törvényhozó gyűlés – akár a független, akár a török fennhatóság alatti, akár a Habsburg Birodalmon belüli autonóm fejedelemségről beszélünk – 224 alkalommal ülésezett, ami szinte éves gyakoriságot jelent.

A törvényhozási jog, valamint további jogok és kiváltságok létezése csak

újabb bizonyítéka annak a kvázi folyamatos autonómiának, amelynek Erdély a középkorban örvendett.

Ezeket a kiváltságokat folyamatosan megerősítették, eleinte Magyarország királyai, majd Erdély fejedelmei és a Habsburg császárok.

I. Lipót császár például az 1691. december 4-i – minden uralkodó által megújított – Pragmatica Sanctiójában (valójában a Diploma Leopoldinumról van szó – szerk.) a következőt mondja ki: „constitutione in vigore inviolabili permansuras declaramus”, az országgyűlések éves összeírását is megerősítve: „annua comitia ad negotia publica tractanda”.

Hasonlóképpen 1693-ban egy másik oklevél, az Alvincziana resolutio megerősíti az erdélyi nemességnek ezeket a jogait és kiváltságait.

Elérkezünk 1722. március 30-ához, amikor az erdélyi országgyűlés elfogadja VI. Károly császár oklevelét, melyet aztán Mária Terézia 1744-ben megerősített.

Erdély annyira autonóm volt, hogy még II. József császár reformjainak az elutasítását is megengedhette magának, arra kényszerítve, hogy 1790–1791-ben kiadjon egy nyilatkozatot, amelyben szavatolja a fejedelemség autonómiáját, az Országgyűlés törvényhozási és választási jogait: „libera electione ac plenaria potestate gaudes independesque principatum”.

Eltagadhatatlan történelmi jog Erdély autonómiája és előítéletek megléte nélkül senki sem vonhatja azt kétségbe.

Ami 1848-ban és 1865-ben történt, amikor az erdélyi országgyűlés megszavazta a Magyarországhoz csatolást, később, 1918 után pedig, amikor a bukaresti kormány felszámolta a Kormányzótanácsot, amit a kommunista rezsim Erdéllyel és Bánsággal szembeni pusztító politikája követetett, a legjobb példák arra, hogy mit jelent az Osztrák Birodalom és a román központosító állam által remekül kihasznált román–magyar széthúzás…

Ez az oka annak, hogy mára ilyen mélyre süllyedtünk politikai, gazdasági és közigazgatási szempontból…

Gondoljátok alaposan végig, hogy mi a teendő, nézzetek jól körül, románok a magyarokra, magyarok a románokra, és próbáljátok olyannak látni magatokat, amilyenek valójában vagytok… Tegyétek félre a nosztalgiákat és a frusztrációkat, és fogjatok össze!!! Különben hamarosan már nem lesz mit megmenteni…

Erdély decentralizációja és pénzügyi autonómiája, a történelmi régiókat is figyelembe vevő régiósítás

örökre csak utópia marad, ha a régió minden etnikuma továbbra is egy, a többiekétől eltérő Erdély-képhez ragaszkodik,

mintha párhuzamos világokban élnénk.

Ha így folytatjuk, akkor örökre csak a többiekkel szembeni vádaskodások maradnak majd meg, a központosító állam pedig továbbra is fejni fog minket, mint valami bamba tehenet…