A nyugati civilizáció már csak bennünk, kelet-európai csórókban bízhat.
Ha nem Jeruzsálemben, akkor hol a fenében van Izrael fővárosa? Ciulniţában, nyilvánvalóan! Egy derűsen tudatlan többség, azon konok internacionálé számára, amely progresszista módon szisszen fel az első palesztin bokaficamra, Jeruzsálem bármi lehet, csak Izrael fővárosa nem: mecsetnevelde, inaktivált zsidó királyokat felvonultató jelenet, Jézus által elhagyott strand, olyan aktivisták által ellepett terület, akik amiatt szörnyülködnek, hogy nem tettek eleget Izrael ellen.
Az ideológia kimerített, meghódított és felégetett mindent, ami mély és igazán a mienk volt – még azt az első emléket is, amin az a civilizáció alapszik, amelyből kinőttünk. Maga a szellem és a kolosszálisnak tűnt jóérzés összes formája eltűnt az új világ politikai-ideológiai gondolatmenetei hatására. Hiszen Jeruzsálem, előbb Jeruzsálem és aztán Róma, meg Athén jelentik – vagyis jelentették a nemrég lezajlott kiűzetésükig – azokat a lépcsőfokokat, amelyeken felkapaszkodtunk az európai méltóságig, együttérzésig és zsenialitásig.
Most kételkedünk. Lenézéssel és kényelemmel eltelve isszuk egy egyetemes megtagadási kurzus szavait, amelyben a múlt a gyalázatos idő, amitől megszabadultunk, a jelen pedig az a pillanat, amely lehetővé teszi a szórakozás jövő felé történő kitágítását.
182 ország – ezek közül sok még azt sem tudja, hogy miért rendelkezik határokkal és zászlóval – az Egyesült Nemzetek Szervezetében megszavazott egy határozatot, ami elítéli az Egyesült Államoknak azt a döntését, mellyel Jeruzsálemet ismeri el a zsidó állam fővárosának.
Egy olyan megállapodás, melynek semmilyen más hatása nincs azon az undorító szagon kívül, ami a hivatalos és globális gyávaság át nem izzadt csillogását kíséri. A Jeruzsálem-ellenes szavazatok harmóniája ugyanolyan lealjasító, mint egy vakokból álló rezesbanda horkolása a Kivégzések és Szöktetések a Szerájból képeivel kitapétázott Rollsokkal érkező újgazdagok lagziján.
Az ENSZ hangzatos disznósága első látásra csak ostobaságról árulkodik. De az ostoba ártatlanság feltételezése nem állja ki a próbát. Hiszen semmit sem tartottak tiszteletben vagy – legalább – említettek meg abból, ami a zsidó Jeruzsálem történelmi és politikai valóságához tartozik. A dolgok annyira egyértelműek, hogy a Nyugat politikai és médiamentalitását meghatározó nagy arabbarát frontnak semmi gondot sem okozott azt semmibe venni. Tényleg nincs szükségünk történelemre és időgépre, amikor itt van nekünk a hülyegép (mașina timpului – mașina tîmpului: lefordíthatatlan szójáték – szerk. megj.).
3000 év telt el Dávid király, a zsidó királyság fővárosaként létező Jeruzsálem első uralkodója óta. Dávid Jeruzsáleme másfél évezreddel az iszlám megjelenése előtt lett a világ része. Ebben a villanásnyi időszakban semmi sem változtatta meg a Jeruzsálemmel meghatározott zsidó térség természetét és lényegét. A zsidók 1948-ban hozták létre első nemzetállamukat. 1967-ig elvesztették Jeruzsálem keleti részét.
a 35 zsinagógából egyetlenegy kerülte el a lebontást, a zsidók viszont ezt sem látogathatták, csak a keresztények, évente egyszer, karácsony napján. Merci álejkum!
Az 1967 után a zsidó államon belül újraegyesített Jeruzsálem nyitott város. De ne essünk túlzásba! A zsidóknak csak bűnösöknek kell lenniük valamiben, nevezetesen bármiben. Ezt tanítja nekünk az iszlám állami szolgái, vagy közérthetőbben, azon nyugati kormányok által kipárologtatott új kultúra, amelyek sarkig tárt ajtókkal hívták be az iszlámot, most pedig azt tapasztalják, hogy választási, társadalmi és erkölcsi hajbókolásokat kell végezniük.
A leggyakrabban emlegetett érv szerint Jeruzsálem elismerése véget vet a békefolyamatnak. Ebből az következik, hogy a híres, ősi és szüntelen békefolyamat majdnem kivirágzott és gyümölcsöt hozott, pontosan abban a pillanatban, amikor Trump és zsidó cinkosai jól kitoltak vele. Vagy nem arról a békefolyamatról van szó, amelynek keretében Izrael háromszor (2000-ben, 2001-ben és 2008-ban) kínálta fel a palesztinoknak a két különálló állam megoldását, plusz Jeruzsálem közigazgatási megosztását?
A nyugati bölcsek által körkörösen hivatkozott másik izraeli bűn a militarista dogmatizmus. A zsidók rugalmatlanok és bigottak. A zsidó relativizmusról szóló viccek hegyei mást sugallnak, de a rabbivicceket nem kedvelőknek valami mást kell említeni.
Izrael 2004-ben átengedte Gázát a palesztinoknak. A palesztinok – persze csak és kizárólag nagy békeszeretetből – azonnal a világ legnagyobb lőterévé változtatták Gázát: innen indulnak naponta – a megbékélést keresve – az Izrael felé kilőtt rakéták. Ezzel párhuzamosan és kizárólag zárt láncú közvetítésben Mahmúd Abbász helyi vezető és az összes nyugati fővárosban körbehordozott angyali kiállítási tárgy azt ismételgeti alattvalóinak, hogy Izraelnek nincs joga élni és le kell rombolni.
Fogadjuk el, hogy Izrael egy javíthatatlan gazfickó.
Pontosabban mondva, a propaganda kerekeit forgatják, a kicsinált Izraelről szóló apokaliptikus pszichózist táplálják és a pénzhegyeik mögött lapulnak. Jeruzsálem elismerésének fel kellene nyitnia a palesztinok szemét: az arab testvérek a paranoia fenntartására használják ki őket. Az egyetlen nekik küldött közvetlen támogatás az a bolondokháza, amiben nemzedékről nemzedékre főzik az arab társadalmak agyát.
Ez a ravasz önlealjasító mechanizmus végső soron arab privilégium. A nyugati világ helyzete sokkal súlyosabb. És lealacsonyítóbb.
Izrael egyetlen támogató szavazatot sem kapott, a legkisebb emlékmorzsája sem volt jelen a Nyugat zsidó-keresztény genézisének. Ennél nagyobb szégyen csak akkor lenne, ha a nyugat-európai etika holnap késlekedés nélkül újra felfedezné a kannibalizmus vagy a cserzetlen bölénybőrbe bújt férfiak által hegycsúcsokon meggyújtott tüzek kultuszának erényeit. Nem állunk messze ettől. Mintha füst sejlene fel a láthatáron.
Mint minden korábbi esetben, melyek a Nyugatot két részre osztották és elválasztották Kelet-Európától, újra a civilizáció gőgös árulásával állunk szemben. A Nyugat elitjei pontosan azért gyűlölik Izraelt, mert ez az állam és nem más emlékeztet határozottan az Európa számára lezárttá nyilvánított útra.
A folyamatos katonai, terrorista és erkölcsi ostrom alatt álló Izrael jól van és erős. Ez azt bizonyítja, hogy a történelmi és szellemi identitás nem hosszú ruhás díszlet, hanem az a produktív emlékezet, amiből egy dilemmák nélküli nemzet és egy erős állam nő ki.
Horvátország, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Csehország és Románia elutasították a többségi szavazatot és ezáltal az öngyűlölet fesztiválján nekik kínált helyet. Még reménykedhetünk. A Nyugat – paradox és perverz módon – nem fogja fel, hogy már csak bennünk, kelet-európai csórókban bízhat. Nem a reformok és programok, jogrend és technológia terén. Hanem valami sokkal ősibb dologban.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A bíróságon folytatódhat a Bihar megyei magyar közélet egyik legrégebbi politikai konfliktusa: Szabó Ödön pert indított Csomortányi István ellen. Az RMDSZ-es politikus rágalmazásról beszél, az EMSZ-alelnök szerint a per célja az elhallgattatása.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
Rövid ímélben értesítették Dolhai Istvánt, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetőjét, hogy július végéig láthatja el főkonzuli teendőit.
Elkészült a romániai magyar tannyelvű középiskolák idei érettségi rangsora. A végzősök átlageredményei alapján összeállított toplista a legjobb intézmények mellett azt is megmutatja, hol érettségiztek a legtöbben, hol született a legtöbb 10-es eredmény.
A magyar kormány képviselőinek jelenlététől teszi függővé az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésein való részvételt több külhoni magyar egyetem vezetősége.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?