// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Mérget vett be az ítélethirdetés előtt a háborús bűnös Slobodan Praljak

// HIRDETÉS

A hágai Nemzetközi Törvényszék tárgyalótermében felfüggesztették az ítélethirdetést. Nem hivatalos értesülések szerint a volt boszniai horvát tábornok a kórházban meghalt.

A horvát média nem hivatalos értesülései szerint meghalt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be szerdán ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) tárgyalótermében. Hivatalos forrásból  és Hágában ezt egyelőre nem erősítették meg.

A boszniai horvát védelmi tanács (HVO) egykori tábornoka az ítélethirdetés alatt bejelentette, hogy mérget ivott, miután az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság jogerősen 20 év szabadságvesztésre ítélte. Az ülést berekesztették, mielőtt az ügy három másik vádlottjának ítéletét is kihirdették volna.

Később mentőhelikopter érkezett a törvényszék épületéhez, amely előtt már egy tűzoltóautó és egy mentőautó is parkolt. A bíróságot nem ürítették ki. Helyszíni beszámolók szerint még nem sikerült megállapítani, milyen folyadékot tartalmazott az üveg, és azt sem tudni, mikor folytatódhat az ítélethirdetés.

Az N1 horvát hírcsatorna és Nova Televízió nem hivatalos értesülésekre hivatkozva bejelentette, hogy Praljak valamivel 14 óra után  halt meg kórházban.

A bosnyák fogvatartottak szövetsége szerint várható volt, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) szerdán megerősíti a boszniai horvátok hat egykori vezetője ellen muszlimok terhére elkövetett etnikai tisztogatás ügyében hozott elsőfokú ítéletet, ugyanakkor sokkolta őket, hogy félbe kellett szakítani az ülést, mert az elítéltek egyike állítólag mérget ivott.

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság jogerősen 25 év szabadságvesztésre ítélte Jadranko Prlicet, az 1993-ban egyoldalúan kikiáltott Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság „kormányfőjét”, két társát, Bruno Stojicot és Slobodan Praljakot pedig 20-20 évre.

Az ülést berekesztették, mielőtt az ügy három másik vádlottjának ítéletét is kihirdették volna, mivel Praljak felállt, azt kiáltotta, hogy ő nem háborús bűnös és kiivott egy, állítása szerint „mérget” tartalmazó üveget. Jasmin Meskovic, a boszniai fogvatartottak szövetségének elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: sokkolták a hágai bíróságon történtek, mert a bűncselekmények áldozatai senkinek, Praljaknak sem kívánnak semmi rosszat.

Hamadija Jahic, Mostar volt polgármestere felhívta a boszniaiakat, főleg Mostar lakosait, hogy kerüljenek el minden incidenst és gondoljanak a holnapra. „A jövőbe kell néznünk, a hágai bíróság végzi a munkáját (...) nekünk továbbra is együtt kell élnünk és építenünk a jövőt” – szögezte le Jahic a boszniai közszolgálati televíziónak (BHT) adott interjújában.

Az 1992-1995-ös boszniai háborúban körülbelül százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát. A Nemzetközi Törvényszék 1993-ban jött létre, fennállása alatt 161 ember ellen emelt vádat és 84-et ítélt el. Az eseti bírói fórum megbízatása decemberben jár le hivatalosan, a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.