Elektronikusan igényelhetjük majd az anyakönyvi iratokat

Kétmilliárd eurót különítettek el arra, hogy megszüntessék a sorbanállást a születési, házassági, válási papírokért.
Hirdetés

Marius Nica európai alapokért felelős miniszter szerdán bejelentette, hogy Carmen Dan belügyminiszterrel közösen jóváhagyták a bürokráciamentesítési terv első fázisának támogatását, így a házassági, válási és születési bizonyítványokhoz szükséges jóváhagyásokat elektronikus formátumban is igényelhetik az állampolgárok.

„Év végéig kétmilliárd euró áll rendelkezésünkre és mondok néhány példát. Dan miniszterasszonnyal jóváhagytuk a bürokráciamentesítési terv első fázisának támogatását. A belügyminisztérium egy projektet fog lebonyolítani mindennel kapcsolatban, ami a házassági, válási és születési bizonyítványokhoz szükséges jóváhagyásokat illeti, így ezek elektronikus formátumban is igényelhetőek lesznek, hogy ne kínozzuk a lakosságot a sorbanállással” – nyilatkozta Marius Nica a szerdai kormányülés kezdetén. 

Az európai alapokért felelős miniszter elmondta: bölcsődék, óvodák és iskolák, járóbeteg-rendelők felszerelésére és felújítására, valamint repterek felújítására is lesz európai uniós támogatás. 

Marius Nica arról is beszélt a kormányülésen, hogy szeretnék egyszerűsíteni a pályáztatási folyamatot, mert jelenleg rengeteg dokumentumra van szükség egy-egy pályázat leadásához, és emiatt sok apró munkálat is halasztódik. 

Hirdetés