// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Jókora összegből épít új óvodákat a magyar kormány Kárpát-medence-szerte

// HIRDETÉS

Erdélyben több mint 50 új ovi jöhet létre.

Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig - jelentette be Grezsa István kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Grezsa István kiemelte: összesen 38,5 milliárdos programról van szó, ez a jelenleg futó legnagyobb költségvetési külhoni program.

Jelenleg a határon túli magyar óvodások száma 48 ezer körül van, a cél, hogy ez legalább 60 ezerre duzzadjon, azaz a vegyes házasságból származó gyerekek is nagyobb eséllyel kerüljenek magyar intézményekbe - közölte, hozzátéve: 1675 intézménybe járnak gyerekek.

A kormánybiztos elmondta, központi továbbképzések is indulnak, köztük a legmagasabb színvonalú óvodapedagógiai, módszertani képzések, s a Hagyományok Háza programjai is eljutnak minden nemzetrészhez.

Az új fejlesztéseknek köszönhetően az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma több mint tízezerrel nő a Kárpát-medencében.

A második programrész keretében befejezik még azt a 19 óvodát is, amelynek a fejlesztése még az első ütemben indult el. A magyar nyelvű roma kisebbség óvodahálózatának fejlesztésére továbbra is nagy figyelmet fordítanak, a második ütemben három új roma óvoda épülhet meg és további hármat felújítanak.

A program egyházi forrásigénye 13,5 milliárd, a világi része 7,84 milliárd forint. A lebonyolításra, a központi programelemre 206 millió, illetve 273 millió forint áll rendelkezésre.

A fejlesztés során

Erdélyben 54, a Felvidéken 11, Kárpátalján 10, a Vajdaságban és Ausztriában 1-1 új óvoda, illetve bölcsőde létesülhet.

Emellett Erdélyben 50, a Felvidéken 95, Kárpátalján 59, a Vajdaságban 6, Muravidéken 1, Horvátországban 6 intézmény újulhat meg - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hangsúlyozta: az intézményrendszert kell megerősíteni, amely az oktatási intézmények mellett a politikai intézményrendszert is magában foglalja. Utóbbi sokszor bizonyított már, s megmutatta, hogy ha nem lenne, akkor a magyarság sokkal nehezebb körülmények között élne - hangsúlyozta.

Felidézte: 2010-ben, a kormányváltás után a nemzetpolitika gyökeres változáson ment át, az első ciklusban a keretrendszert dolgozták ki.

Emlékeztetett a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló döntésre, s közölte: megvan a több mint egymillió új állampolgár. Kitért a nemzeti összetartozás napjára, majd felidézte, hogy bevonták a közjogi egyesítésbe a határon túli nemzetrészeket, a politikai döntéshozatal lehetőségét is biztosították a külhoniaknak, akik részt vehetnek az országgyűlési választásokon. Eddig 301 ezren regisztráltak, de szeretnék, ha ezt a számot növelni lehetne. Remélik, most kevesebb lesz a rontott szavazat is, mint az eddigi választásokon - tette hozzá az államtitkár.

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kiemelte: az asszimilációt a nyelvváltás előzi meg, s ezt követi az identitásváltás. Probléma, hogy az óvodába járás nem kötelező, így a gyerekek 40 százalékát tudják csak befogadni, még rosszabb a helyzet a bölcsődéknél, ahol nincs állami támogatás.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.