Izsák Balázs nyílt levelet írt Carles Puigdemont katalán elnöknek, amelyben megállapítja: Katalónia vezetői az ENSZ egyzségokmányának szellemében cselekedtek.
Megdöbbenésének és értetlenségének adott hangot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a katalán vezetők ellen indított büntetőeljárás miatt. A Carles Puigdemont katalán elnöknek címzett nyílt levelében Izsák Balázs az ENSZ által kidolgozott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát idézte, és megállapította, hogy a katalán vezetők eszerint jártak el.
Izsák Balázs szerint a katalán vezetők annak a kötelezettségnek feleltek meg, amelyet az egyezségokmány bevezetője szerint minden embernek viselnie kell közössége iránt. Mint idézte, az egyezségokmány leszögezi:
E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”
A dokumentum más idézett cikkei szerint céljai elérése érdekében minden nép szabadon rendelkezik a természeti kincseivel és erőforrásaival, és semmilyen körülmények között sem fosztható meg a létfenntartásához szükséges eszközeitől. Az egyezségokmányban részes államok azt is vállalták, hogy „előmozdítják a népek önrendelkezési jogának megvalósítását, s ezt a jogot az Egyesült Nemzetek Alapokmányának rendelkezéseivel összhangban tiszteletben tartják”.
Izsák Balázs váratlan fordulatnak tekintette, hogy Európa számos, önálló állammal nem rendelkező népe, nemzeti közössége vagy kisebbsége megpróbál elhatárolódni a katalán függetlenedési törekvésektől:
„Megfélemlített, túszként viselkedő közösségek vezetői igyekszenek megnyugtatni a felettük uralkodó, gyakran jogsértő többség hatalmi intézményeit, hogy saját törekvéseik nem azonosak a katalánokéval. Ezzel szemben egyetemes érdeke minden embernek, hogy az ENSZ-egyezmény előírásai érvényesüljenek, és a bevezetőben megfogalmazott erkölcsi parancsot kövesse, országától, saját közösségének helyzetétől függetlenül minden ember.”
Az SZNT elnöke szerint a katalán nép határozottsága a székelyeket is bátorítja abban a békés, mozgalmi eszközökkel folytatott politikai harcban, amelynek a célja Románia alkotmányos keretének átalakítása annak érdekében, hogy Székelyföld népének kollektív akarata, belső önrendelkezése megfelelő regionális kereteket kapjon.
Albert Camus 1956-os röpiratát idézte, melyben a francia író
amelyet a magyar nép ajándékozott Európának: „a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk”.
Albert Camus példáját követve köszönte meg Carles Puigdemont elnöknek és minden katalánnak azt a szabadságot, amelyet a katalánok még nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak a székelyeknek.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.